Az oldal nyomtatásához kattintson ide: Nyomtatás
A rendezvényeken készült fotókat megtalálja a Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Képgalériájában!
Az olvasásnépszerűsítő kampány nyitórendezvénye
Helyszín: Művészetek Háza
Időpont: 2010. december 8. 15 óra
- Bevezetőt mond: Borkuti László igazgató, Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ
- A kampányt megnyitja: Dr. Zsiga Marcell alpolgármester, Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata
- Az iskolai könyvtárosok köszöntése: Molnár Péter bizottsági elnök, Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata
- A programfelelősök elismerése: Ádám Ibolya osztályvezető, Miskolc MJV Kulturális és Vendégforgalmi Osztály
- A kampány bemutatása: Soltész Ágnes igazgatóhelyettes, Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ
- Közreműködnek: Fecske Csaba, Serfőző Simon, Vass Tibor József Attila-díjas költők, Gyarmati Béla Gálffy Ignác-díjas író, Csorba Piroska, Jenei László Szabó Lőrinc-díjas alkotók és a Kolompos Együttes
Sajtómegjelenés: MiNap.hu
Barangolás a zene világában
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Petőfi Sándor Könyvtár
Időpont: 2011. január 18. 9.30 óra
- Előadó: Bócz Sándor zenetörténész
A Fazekas Utcai Általános Iskola tanulóinak koncertje
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Móra Ferenc Könyvtár
Időpont: 2011. január 20. 15 óra
- Versek és dalok a Fazekas Utcai Általános Iskola tanulóinak előadásában
A „Korszerű könyvtári szolgáltatásokkal az információ, a tudás megszerzéséért és az olvasáskultúra fejlesztéséért Miskolcon és a Sajó-völgyében” (TÁMOP-3.2.4-09/1-2010-0006-„Tudásdepo-expressz”) című pályázat sajtótájékoztatója és ünnepélyes projektindító rendezvénye
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ előadóterme
Időpont: 2011. január 26. 11 óra
- Megnyitó: Borkuti László igazgató, Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ
- Köszöntő: Dr. Zsiga Marcell alpolgármester, Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata
- A projekt bemutatása: Soltész Ágnes igazgatóhelyettes, Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ
- A projekt méltatása: Rónai Iván osztályvezető, Nemzeti Erőforrás Minisztérium Könyvtári Osztály
- A projekt értékelése: Farkas Judit programigazgató helyettes, ESZA Nonprofit Kft.
Sajtómegjelenés: MiNap.hu
Kézműves kalandok a könyvtárban – Játszóház családok számára
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ József Attila Könyvtár
Időpont: 2011. január 29. 9 óra
Vitkolczi Ildikó: Walter, a falra festett sárkány című művének könyvbemutatója
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. február 3. 11 óra
Vitkolczi Ildikó: Walter, a falra festett sárkány című művének könyvbemutatója
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ József Attila Könyvtár
Időpont: 2011. február 10. 14 óra
Valaki önarcképe – Kondor Béla emlékest
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ előadóterme
Időpont: 2011. február 17. 17 óra
- Pálfy Margit színművész pódiumjátéka Kondor Béla műveiből
- Kondor Bélára emlékezik: Dr. Dobrik István művészettörténész
Találkozás Varró Dániel meseíróval
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Petőfi Sándor Könyvtár
Időpont: 2011. február 18. 15 óra
„Páros interjúk” – Írók, költők az Avasalján
Helyszín: Mesterek Étterme
Időpont: 2011. február 18. 18 óra
- Jenei László író, a Műút folyóirat szerkesztője beszélget Fecske Csaba és Varró Dániel költőkkel
- Közreműködik: Koleszár András és Czakó Péter
Vitkolczi Ildikó: Walter, a falra festett sárkány című művének könyvbemutatója
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Móra Ferenc Könyvtár
Időpont: 2011. február 23. 14 óra
„Ép testben ép lélek” című rendezvénysorozat – A depresszióról
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Kaffka Margit Könyvtár
Időpont: 2011. február 24. 16.30 óra
- Előadó: dr. Kovács Zsolt
Kézműves kalandok a könyvtárban – Játszóház családok számára
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ József Attila Könyvtár
Időpont: 2011. február 26. 9 óra
Helytörténeti előadássorozat: Medveemberek nyomában – 20000 év a Bükk-vidéken
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ előadóterme
Időpont: 2011. március 10. 11 óra
- Előadó: Szolyák Péter őstörténész
Rendhagyó irodalomórák című sorozat
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Petőfi Sándor Könyvtár
Időpont: 2011. március 17. 10 óra
- Előadó: Homonainé Ramocsa Emese
„Ép testben ép lélek” című rendezvénysorozat – Kulcs az önismerethez
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Kaffka Margit Könyvtár
Időpont: 2011. március 17. 16.30 óra
- Előadó: Koleszár András
Az Internet társadalmi és kulturális hatásai
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ előadóterme
Időpont: 2011. március 22. 14 óra
- Előadó: Ropolyi László az ELTE egyetemi adjunktusa
„Mondj nemet a drogra…”
Helyszín: Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola
Időpont: 2011. március 22. 17 óra
- Előadó: Dr. Zacher Gábor
Rendhagyó irodalomórák című sorozat
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Petőfi Sándor Könyvtár
Időpont: 2011. március 23. 10 óra
- Előadó: Homonainé Ramocsa Emese
Vitkolczi Ildikó: Walter, a falra festett sárkány című művének könyvbemutatója
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Tompa Mihály Könyvtár
Időpont: 2011. március 23. 14 óra
Helytörténeti előadássorozat: A földművelés és állattartás kezdetei – Az újkőkor régészeti emlékei
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ előadóterme
Időpont: 2011. március 23. 17 óra
- Előadó: Csengeri Piroska régész
Az Y generáció
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ előadóterme
Időpont: 2011. március 25. 11 óra
- Előadó: Tari Annamária pszichológus
A kézzelfogható zene előadássorozat: A vonós hangszerek bemutatkozása
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár Letéti Hangos Könyvtára
Időpont: 2011. március 25. 15 óra
- Előadó: Ifj. Flach Antal zenetörténész
Kézműves kalandok a könyvtárban – Játszóház családok számára
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ József Attila Könyvtár
Időpont: 2011. március 26. 9 óra
Képességfejlesztő játékok című előadás
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Petőfi Sándor Könyvtár
Időpont: 2011. március 29. 14 óra
- Előadó: Törökné Drubics Éva
Elektronikus könyvkiadás és terjesztés Magyarországon, Európában és az USA-ban
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ előadóterme
Időpont: 2011. március 31. 11 óra
- Előadó: Weiler Péter, az eKönyv Magyarország Kft. ügyvezetője
„Sprechen sie németül” – Német nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. április 4. 17.30 óra
- Előadó: Sashegyi Virág
“Du ju szpík idegen?” – Angol nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. április 5. 16.30 óra
- Előadó: Mátyás Anikó
Író-olvasó találkozó Bán Mórral, a Hunyadi regényciklus szerzőjével
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Tompa Mihály Könyvtár
Időpont: 2011. április 6. 15 óra
Játszóház
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Petőfi Sándor Könyvtár
Időpont: 2011. április 9. 9 óra
„Sprechen sie németül” – Német nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. április 11. 17.30 óra
- Előadó: Sashegyi Virág
“Du ju szpík idegen?” – Angol nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. április 12. 16.30 óra
- Előadó: Mátyás Anikó
Rendhagyó irodalomórák című sorozat
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Petőfi Sándor Könyvtár
Időpont: 2011. április 13. 10 óra
- Előadó: Homonainé Ramocsa Emese
„Ép testben ép lélek” című rendezvénysorozat: A szív és érrendszeri betegségekről
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Kaffka Margit Könyvtár
Időpont: 2011. április 14. 16.30 óra
- Előadó: Dr. Koós István kardiológus szakorvos
Kézműves kalandok a könyvtárban – Játszóház családok számára
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ József Attila Könyvtár
Időpont: 2011. április 16. 9 óra
„Sprechen sie németül” – Német nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. április 18. 17.30 óra
- Előadó: Sashegyi Virág
“Du ju szpík idegen?” – Angol nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. április 19. 16.30 óra
- Előadó: Mátyás Anikó
Helytörténeti előadássorozat: A sztyeppe régió nyugati védőbástyája, a Kárpát-medence – Keleti honfoglalások a Kárpát-medencében
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ előadóterme
Időpont: 2011. április 19. 17 óra
- Előadó: Makoldi Miklós régész
„Páros interjúk” – Írók, költők az Avasalján
Helyszín: Mesterek Étterme
Időpont: 2011. április 21. 18 óra
- Cs. Varga István irodalomtörténész beszélget Papp Lajos és Finta Éva költőkkel
- Közreműködik: Koncz Károly György, Újvári Nóra, Flach Antal
„Sprechen sie németül” – Német nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. április 25. 17.30 óra
- Előadó: Sashegyi Virág
“Du ju szpík idegen?” – Angol nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. április 26. 16.30 óra
- Előadó: Mátyás Anikó
A kézzelfogható zene előadássorozat: A fúvós hangszerek bemutatkozása
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár Letéti Hangos Könyvtára
Időpont: 2011. április 29. 15 óra
- Előadó: Flach Antal csembalóművész
„Sprechen sie németül” – Német nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. május 2. 17.30 óra
- Előadó: Sashegyi Virág
“Du ju szpík idegen?” – Angol nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. május 3. 16.30 óra
- Előadó: Mátyás Anikó
Hullámhegyek – Hullámvölgyek
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Petőfi Sándor Könyvtár
Időpont: 2011. május 5. 15 óra
- Előadó: Tari Annamária pszichológus
Dobrossy István Miskolc belvárosa: házak, emberek, történetek című könyvének bemutatója
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Tompa Mihály Könyvtár
Időpont: 2011. május 5. 16 óra
„Sprechen sie németül” – Német nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. május 9. 17.30 óra
- Előadó: Sashegyi Virág
“Du ju szpík idegen?” – Angol nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. május 10. 16.30 óra
- Előadó: Mátyás Anikó
Mező Ferenc előadása „Tehetséggondozás a könyvtár és a család együttműködésében” címmel
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Petőfi Sándor Könyvtár
Időpont: 2011. május 12. 14.30 óra
- Előadó: Mező Ferenc
Móra emléknap – Az Aranysityak című verses antológia bemutatása
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Móra Ferenc Könyvtár
Időpont: 2011. május 16. 11 óra
- A kötetet bemutatja: Lavotháné Dr. Jáger Katalin
- Közreműködik: Csetneki József és az ART ÉRT Művészeti Iskola növendékei
„Sprechen sie németül” – Német nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. május 16. 17.30 óra
- Előadó: Sashegyi Virág
Okoska botocska című bábelőadás
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ József Attila Könyvtár
Időpont: 2011. május 17. 13.30 óra
- Előadó: Kalamajka Bábszínház Egyesület
“Du ju szpík idegen?” – Angol nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. május 17. 16.30 óra
- Előadó: Mátyás Anikó
„Értékes vagy! Szerethető vagy!” című előadás
Helyszín: Diósgyőri Ady Endre Művelődési Központ
Időpont: 2011. május 18. 11 óra
- Előadó: Hoppál Borbála
Könyvbúvár vetélkedő
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ József Attila Könyvtár
Időpont: 2011. május 19. 10 óra
Könyvbúvár vetélkedő
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Petőfi Sándor Könyvtár
Időpont: 2011. május 19. 14 óra
Kardos Katalin „Erdélyi csillagok” című előadóestje
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Kaffka Margit Könyvtár
Időpont: 2011. május 19. 16.30 óra
- Bevezetőt mond: Raffai Kinga festőművész
Könyvbúvár vetélkedő
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. május 23. 10 óra
Rendhagyó irodalomórák című sorozat
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Petőfi Sándor Könyvtár
Időpont: 2011. május 23. 10 óra
- Előadó: Homonainé Ramocsa Emese
Helytörténeti előadássorozat: A Miskolc-tapolcai bencés apátság régészeti kutatása
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ előadóterme
Időpont: 2011. május 23. 17 óra
- Előadó: Dr. Pusztai Tamás régész
„Sprechen sie németül” – Német nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. május 23. 17.30 óra
- Előadó: Sashegyi Virág
“Du ju szpík idegen?” – Angol nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. május 24. 16.30 óra
- Előadó: Mátyás Anikó
Versvilágok világlása – Bemutatkozik Cseh Károly költő
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Tompa Mihály Könyvtár
Időpont: 2011. május 26. 15.30 óra
- Közreműködik: Ötvös Éva színművész
A kézzelfogható zene előadássorozat: A népi hangszerek bemutatkozása
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár Letéti Hangos Könyvtára
Időpont: 2011. május 27. 15 óra
- Előadó: Flach Antal csembalóművész
- Közreműködnek: Csiszár István, Ács Gyula
Kézműves kalandok a könyvtárban – Játszóház családok számára
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ József Attila Könyvtár
Időpont: 2011. május 28. 9 óra
„Sprechen sie németül” – Német nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. május 30. 17.30 óra
- Előadó: Sashegyi Virág
“Du ju szpík idegen?” – Angol nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. május 31. 16.30 óra
- Előadó: Mátyás Anikó
Irodalmi műsor Jókai Anna műveiből
Helyszín: Szinva terasz
Időpont: 2011. június 1. 16.30 óra
- Közreműködik: Montázs Drámapedagógiai és Közművelődési Egyesület
„Versében él…” – A 70 éves Mózes Huba köszöntésére készült ünnepi kiadvány bemutatója
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ előadóterme
Időpont: 2011. június 2. 14 óra
- Megnyitó: Borkuti László könyvtárigazgató
- Laudáció: Kecskeméti Gábor intézetigazgató
- Köszöntő: Kilián István tanszékvezető, Gréczi-Zsoldos Enikő, a kötet szerkesztője
- Verset mond: Konkoly Fruzsina, Spilman Nóra
- Közreműködnek: a Bartók Béla Zeneművészeti Iskola növendékei
Megzenésített versek
Helyszín: Szinva terasz
Időpont: 2011. június 2. 15 óra
- Közreműködik: Fráter Kórus
A trianoni békediktátum
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Petőfi Sándor Könyvtár
Időpont: 2011. június 2. 15 óra
- Előadó: Kunt Gergely történész
Dömötör Zoltán Korok, képek, kamerák című könyvének bemutatója
Helyszín: Herman Ottó Múzeum kiállítási épülete
Időpont: 2011. június 2. 16 óra
- Köszöntő: Dr. habil. Viga Gyula megyei múzeumigazgató-helyettes
- A könyvet bemutatja: Bán András a Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum igazgatója
Részletek „A Pál utcai fiúk” című musicalből
Helyszín: Szinva terasz
Időpont: 2011. június 2. 17 óra
- Közreműködik: Miskolci Musical és Dalszínház Egyesület
Gyenes Klára Valami szép című verseskötetének bemutatója
Helyszín: Művészetek Háza
Időpont: 2011. június 2. 17 óra
- A könyvet bemutatja: Zs. Papp Ferenc irodalomszervező
- Közreműködik: Orosz Gábor népzenész, Újvári Nóra versmondó
Papp Lajos Halálmenet című könyvének bemutatója
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ előadóterme
Időpont: 2011. június 2. 18 óra
- A kötetet bemutatja: Fecske Csaba
- Közreműködik: Koncz Károly György versmondó
Irodalmi összeállítás felvidéki magyar nyelvű alkotók műveiből
Helyszín: Szinva terasz
Időpont: 2011. június 3. 11 óra
- Közreműködik: Gömörország Kulturális Egyesület
Kühne Katalin Fénnyel teli téli sötét című könyvének bemutatója
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ előadóterme
Időpont: 2011. június 3. 16 óra
- A könyvet bemutatja: Borkuti László könyvtárigazgató
- Közreműködik: Koncz Károly György Radnóti-díjas előadóművész
“Du ju szpík idegen?” – Angol nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. június 3. 16.30 óra
- Előadó: Mátyás Anikó
Juniális családi délelőtt
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Petőfi Sándor Könyvtár
Időpont: 2011. június 4. 9 óra
- Közreműködik: Osváth Tibor előadóművész
Országh Mihály Mongúz a fáraó macskája című könyvének bemutatója
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ előadóterme
Időpont: 2011. június 6. 17 óra
- A könyvet ajánlja: Hajdu Imre újságíró
„Sprechen sie németül” – Német nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. június 6. 17.30 óra
- Előadó: Sashegyi Virág
“Du ju szpík idegen?” – Angol nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. június 7. 16.30 óra
- Előadó: Mátyás Anikó
Tóth Krisztina „Állatságok” című író-olvasó találkozója
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ József Attila Könyvtár
Időpont: 2011. június 8. 13 óra
Tóth Krisztina Pixel című kötetének bemutatója
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ József Attila Könyvtár
Időpont: 2011. június 8. 16 óra
Dobos Marianne, Szabó Lőrinc-díjas író előadása: Rosszkor volt rossz helyen? Nem! Mártír! címmel
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ előadóterme
Időpont: 2011. június 8. 17 óra
Fecske Csaba A hús pogány éneke című kötetének bemutatója
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ előadóterme
Időpont: 2011. június 9. 17 óra
- A könyvet bemutatja: Filip Gabriella Szabó Lőrinc-díjas szerkesztő
- Közreműködik: Rimai Balázs István versmondó, Koncz Károly György Radnóti-díjas előadóművész
„Sprechen sie németül” – Német nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. június 10. 17.30 óra
- Előadó: Sashegyi Virág
„Sprechen sie németül” – Német nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. június 13. 17.30 óra
- Előadó: Sashegyi Virág
“Du ju szpík idegen?” – Angol nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. június 14. 16.30 óra
- Előadó: Mátyás Anikó
„Sprechen sie németül” – Német nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. június 20. 17.30 óra
- Előadó: Sashegyi Virág
Konferencia az olvasásnépszerűsítő kampányról iskolai könyvtárosok és pedagógusok részére
Helyszín: Mesterek Étterme
Időpont: 2011. június 21. 11 óra
“Du ju szpík idegen?” – Angol nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. június 21. 16.30 óra
- Előadó: Mátyás Anikó
Konferencia a Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ munkatársai részére
Helyszín: Görömbölyi Közösségi Ház
Időpont: 2011. június 24. 13 óra
„Sprechen sie németül” – Német nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. június 27. 17.30 óra
- Előadó: Sashegyi Virág
“Du ju szpík idegen?” – Angol nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. június 28. 16.30 óra
- Előadó: Mátyás Anikó
Olvasótábor
Helyszín: Szigliget
Kézműves kalandok a könyvtárban – Játszóház családok számára
Helyszín: Szigliget – Olvasótábor
Időpont: 2011. augusztus 11. 9 óra
Megzenésített versek gyermekeknek
Helyszín: Szigliget – Olvasótábor
Időpont: 2011. augusztus 11. 18 óra
- Közreműködik: Kiss György
„Sprechen sie németül” – Német nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. augusztus 15. 16.30 óra
- Előadó: Sashegyi Virág
Miskolci Kamarazenei Nyár
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. augusztus 21. 16 óra
- Közreműködik: Kiss György
„Sprechen sie németül” – Német nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. augusztus 22. 16.30 óra
- Előadó: Sashegyi Virág
“Du ju szpík idegen?” – Angol nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. augusztus 24. 16.30 óra
- Előadó: Mátyás Anikó
Miskolci Kamarazenei Nyár
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. augusztus 26. 18 óra
- Közreműködik: Kiss György
„Sprechen sie németül” – Német nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. augusztus 29. 16.30 óra
- Előadó: Sashegyi Virág
“Du ju szpík idegen?” – Angol nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. augusztus 31. 16.30 óra
- Előadó: Mátyás Anikó
Rendhagyó irodalomórák című sorozat
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Petőfi Sándor Könyvtár
Időpont: 2011. szeptember 5. 10 óra
- Előadó: Ramocsa Emese
„Sprechen sie németül” – Német nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. szeptember 5. 16.30 óra
- Előadó: Sashegyi Virág
Barangolás a zene világában
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Petőfi Sándor Könyvtár
Időpont: 2011. szeptember 6. 9.30 óra
- Előadó: Bócz Sándor zenetörténész
“Du ju szpík idegen?” – Angol nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. szeptember 6. 16.30 óra
- Előadó: Mátyás Anikó
Könyvtárhasználati vetélkedő
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. szeptember 7. 14 óra
„Annak, aki szeret” – 80 éve született Latinovits Zoltán – Pálfy Margit színművésznő előadói estje
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. szeptember 9. 17 óra
- Közreműködik: Mikita Gábor színháztörténész
Rendhagyó irodalomórák című sorozat
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Petőfi Sándor Könyvtár
Időpont: 2011. szeptember 12. 11 óra
- Előadó: Ramocsa Emese
„Sprechen sie németül” – Német nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. szeptember 12. 16.30 óra
- Előadó: Sashegyi Virág
“Du ju szpík idegen?” – Angol nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. szeptember 13. 16.30 óra
- Előadó: Mátyás Anikó
Könyvtárhasználati vetélkedő
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ József Attila Könyvtár
Időpont: 2011. szeptember 14. 14 óra
Miskolci művészek és múzsák – Miskolc képzőművészeti életéről
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ József Attila Könyvtár
Időpont: 2011. szeptember 14. 15 óra
- Előadó: Vámosi Katalin művészettörténész
Rendhagyó irodalomórák fogyatékkal élő gyermekek számára
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Petőfi Sándor Könyvtár
Időpont: 2011. szeptember 19. 10 óra
- Előadó: Ramocsa Emese
„Sprechen sie németül” – Német nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. szeptember 19. 16.30 óra
- Előadó: Sashegyi Virág
“Du ju szpík idegen?” – Angol nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. szeptember 20. 16.30 óra
- Előadó: Mátyás Anikó
A nagy palóc – Mikszáth Kálmán élete és kora
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ József Attila Könyvtár
Időpont: 2011. szeptember 22. 10.30 óra
- Előadó: Dr. Praznovszky Mihály irodalomtörténész
A nagy palóc – Mikszáth Kálmán élete és kora
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. szeptember 22. 12 óra
- Előadó: Dr. Praznovszky Mihály irodalomtörténész
A honfoglalás és a kalandozások kora
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Petőfi Sándor Könyvtár
Időpont: 2011. szeptember 22. 15 óra
- Előadó: Dr. Tóth Péter, egyetemi docens
„Cseh Tamás emlékére” című zenés előadás
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Tompa Mihály Könyvtár
Időpont: 2011. szeptember 23. 16 óra
- Közreműködik: Kiss György énekes-gitáros előadó
Rendhagyó irodalomórák fogyatékkal élő gyermekek számára
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Petőfi Sándor Könyvtár
Időpont: 2011. szeptember 26. 10 óra
- Előadó: Ramocsa Emese
„Vers+Zene” című zenés előadás fogyatékkal élő gyermekek számára
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ József Attila Könyvtár
Időpont: 2011. szeptember 26. 15 óra
- Közreműködik: Kiss György énekes-gitáros előadó
„Sprechen sie németül” – Német nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. szeptember 26. 16.30 óra
- Előadó: Sashegyi Virág
“Du ju szpík idegen?” – Angol nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. szeptember 27. 16.30 óra
- Előadó: Mátyás Anikó
Helytörténeti előadássorozat: Várak a Bükk peremén
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ előadóterme
Időpont: 2011. szeptember 27. 17 óra
- Előadó: Szörényi Gábor régész
„Páros interjúk” – Írók, költők az Avasalján
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. szeptember 27. 18 óra
- Czikora Ágnes riporter beszélget Keresztury Tibor irodalomtörténész, szerkesztővel és Jenei László író, szerkesztővel
A Tompa Mihály emlékhely koszorúzási ünnepsége
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Tompa Mihály Könyvtár
Időpont: 2011. szeptember 29. 16 óra
- A megjelenteket köszönti: Borkuti László igazgató
- Megemlékezést tart: Dr. Porkoláb Tibor irodalomtörténész
- Közreműködik: Ötvös Éve színművész
„Ép testben ép lélek” című rendezvénysorozat – Életünk a kardiológus szemével
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Kaffka Margit Könyvtár
Időpont: 2011. szeptember 29. 16.30 óra
- Előadó: dr. Koós István
Érdekességek a viselkedés történetéből
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ József Attila Könyvtár
Időpont: 2011. szeptember 29. 16.30 óra
- Előadó: Görög Ibolya
Kézműves kalandok a könyvtárban – Játszóház családok számára
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ József Attila Könyvtár
Időpont: 2011. október 1. 8 óra
„Sprechen sie németül” – Német nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. október 3. 16.30 óra
- Előadó: Sashegyi Virág
Barangolás a zene világában
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Petőfi Sándor Könyvtár
Időpont: 2011. október 4. 9.30 óra
- Előadó: Bócz Sándor zenetörténész
“Du ju szpík idegen?” – Angol nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. október 4. 16.30 óra
- Előadó: Mátyás Anikó
A hagyományos kínai orvoslás
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. október 5. 17 óra
- Előadó: Tóth János
Különleges gyermekkönyvek – A hazai gyerekkönyvkiadás gyöngyszemei
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Petőfi Sándor Könyvtár
Időpont: 2011. október 6. 10 óra
- Előadó: Nánási Yvette a Magyar Gyerekkönyv Kiadók Egyesületének igazgatója
Biblioterápia a gyakorlatban
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. október 6. 14 óra
Előadók:
- Horváthné Csapucha Klára fejlesztő pedagógus, vizuális szakértő – Fejlesztő játékok a Naphegy Kiadó böngésző könyveivel
- Gombos Péter a Magyar Olvasástársaság alelnöke – Mit meséljek? A meseválasztás szempontjai
- Nánási Yvette a Magyar Gyerekkönyv Kiadók Egyesületének igazgatója – Értékes mai gyermekirodalom
„Páros interjúk” – Írók, költők az Avasalján
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. október 7. 17 óra
- Serfőző Simon íróval és Bakonyi István kritikussal beszélget Bereti Gábor író
Író-olvasó találkozó Lackfi János költővel
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ József Attila Könyvtár
Időpont: 2011. október 10. 12 óra
Író-olvasó találkozó Lackfi János költővel
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Petőfi Sándor Könyvtár
Időpont: 2011. október 10. 14 óra
„Sprechen sie németül” – Német nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. október 10. 16.30 óra
- Előadó: Sashegyi Virág
Író-olvasó találkozó Lackfi János költővel
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. október 11. 9 óra
“Du ju szpík idegen?” – Angol nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. október 11. 16.30 óra
- Előadó: Mátyás Anikó
„Nem viccelek, csak játszom” – Pregitzer Fruzsina Jászai-Mari díjas színművész önálló estje
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Kaffka Margit Könyvtár
Időpont: 2011. október 11. 17 óra
- Zongorán kísér: Tamás Attila
Könyvtárhasználati vetélkedő
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ József Attila Könyvtár
Időpont: 2011. október 12. 14 óra
Kor-határtalanul – Endrei Judit előadása
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ József Attila Könyvtár
Időpont: 2011. október 12. 14 óra
„Páros interjúk” – Írók, költők az Avasalján
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. október 13. 17 óra
- Bodonyi Csaba Ybl- és Széchenyi-díjas építésszel és Karosi Imre MSZOSZ- és Szabó Lőrinc-díjas újságíróval beszélget Jenei László író, a Műút folyóirat szerkesztője
Rendhagyó zenei, irodalmi foglalkozás fogyatékkal élő gyermekek részére
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Petőfi Sándor Könyvtár
Időpont: 2011. október 14. 14 óra
- Előadó: Baranya Nóra
Magyar géniuszok – Dr. Czeizel Endre előadása
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. október 14. 17 óra
Könyvtárhasználati vetélkedő
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ József Attila Könyvtár
Időpont: 2011. október 17. 10 óra
Könyvtárhasználati vetélkedő
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. október 17. 14 óra
„Sprechen sie németül” – Német nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. október 17. 16.30 óra
- Előadó: Sashegyi Virág
Könyvtárhasználati vetélkedő
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Tompa Mihály Könyvtár
Időpont: 2011. október 18. 14 óra
“Du ju szpík idegen?” – Angol nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. október 18. 16.30 óra
- Előadó: Mátyás Anikó
„Páros interjúk” – Írók, költők az Avasalján
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. október 18. 17 óra
- Dobos Marianne írónővel és Sutarski Konrad lengyel költővel beszélget Dr. Juha Enikő művészettörténész
- Díszvendég: fr. Bogdan Adamczyk lengyel minorita szerzetes, plébános
Irodalomtörténeti dokumentumok digitalizálása
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. október 19. 15 óra
- Előadó: Varga István
Biblioterápia a gyakorlatban
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. október 20. 14 óra
Előadók:
- Kovács Marianna gyermekkönyvtáros – Hogyan meséljünk?
- Bajzáth Klára mesepedagógiai szakember – Meseterápia az iskolában és a könyvtárban
- Szigethy Katalin a Naphegy Kiadó tulajdonosa – A Naphegy Kiadó fejlesztő könyvei
Író-olvasó találkozó Lőrincz L. László íróval
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Petőfi Sándor Könyvtár
Időpont: 2011. október 20. 15 óra
„Ép testben ép lélek” című rendezvénysorozat – Az időskori hangulatváltozásokról
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Kaffka Margit Könyvtár
Időpont: 2011. október 20. 16.30 óra
- Előadó: dr. Papp Katalin
Családi délelőtt
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Petőfi Sándor Könyvtár
Időpont: 2011. október 22. 10 óra
A nagymama virágoskertje című textilkiállítás megnyitója
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. október 23. 11 óra
- A kiállítást megnyitja: Kókai Ilus
Családi nap
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. október 23. 10 óra
„Sprechen sie németül” – Német nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. október 24. 16.30 óra
- Előadó: Sashegyi Virág
“Du ju szpík idegen?” – Angol nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. október 25. 16.30 óra
- Előadó: Mátyás Anikó
„Páros interjúk” – Írók, költők az Avasalján
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. október 25. 17 óra
- Csorba Piroska Szabó Lőrinc-díjas íróval és Deres Kornélia költővel beszélget Jenei László író, a Műút folyóirat szerkesztője
Az Árpád-ház uralkodói című előadás
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Petőfi Sándor Könyvtár
Időpont: 2011. október 26. 15 óra
- Előadó: Dr. Tóth Péter egyetemi docens
Helytörténeti előadássorozat: A vitézi rend megalakulása, Miskolc város elfeledett ünnepe
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ előadóterme
Időpont: 2011. október 27. 17 óra
- Előadó: Kurucz Ádám
Őszi dalok című irodalmi délután
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár Letéti Hangos Könyvtára
Időpont: 2011. október 28. 15 óra
- Közreműködnek: Koncz Károly György Radnóti-díjas előadóművész és Balázs István versmondó
Író-olvasó találkozó Fábián Janka íróval
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Tompa Mihály Könyvtár
Időpont: 2011. október 28. 16 óra
- Közreműködik: Ötvös Éva színművésznő
Kézműves kalandok a könyvtárban – Játszóház családok számára
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ József Attila Könyvtár
Időpont: 2011. október 29. 8 óra
“Du ju szpík idegen?” – Angol nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. november 2. 16.30 óra
- Előadó: Mátyás Anikó
„Páros interjúk” – Írók, költők az Avasalján
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. november 3. 17 óra
- Zemlényi Attila íróval és K. Kabai Lóránt költővel beszélget Jenei László író, a Műút folyóirat szerkesztője
„Sprechen sie németül” – Német nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. november 7. 16.30 óra
- Előadó: Sashegyi Virág
Barangolás a zene világában
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Petőfi Sándor Könyvtár
Időpont: 2011. november 8. 9.30 óra
- Előadó: Bócz Sándor zenetörténész
“Du ju szpík idegen?” – Angol nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. november 8. 16.30 óra
- Előadó: Mátyás Anikó
„Páros interjúk” – Írók, költők az Avasalján
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. november 8. 17 óra
- Vass Tibor grafikus, költő, szerkesztővel és Géczy János íróval beszélget Berka Attila író, szerkesztő
„Keserű pohár” – Moldova György dedikálással egybekötött könyvbemutatója
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. november 10. 17 óra
A párkapcsolatok pszichológiája
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Tompa Mihály Könyvtár
Időpont: 2011. november 11. 14 óra
- Előadó: Bácskai Júlia
A párkapcsolatok pszichológiája
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ József Attila Könyvtár
Időpont: 2011. november 11. 16.30 óra
- Előadó: Bácskai Júlia
A csillagászat története
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ József Attila Könyvtár
Időpont: 2011. november 14. 10 óra
- Előadó: Lauer Zsolt csillagász
A csillagászat története
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. november 14. 12.30 óra
- Előadó: Lauer Zsolt csillagász
„Őseinkről napjainkban” – A honfoglaló magyarok fegyverzete, öltözete és harcmodora
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Petőfi Sándor Könyvtár
Időpont: 2011. november 14. 15 óra
- Előadó: Dr. Hidán Csaba László, egyetemi adjunktus
„Sprechen sie németül” – Német nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. november 14. 16.30 óra
- Előadó: Sashegyi Virág
Az igazság a drogokról
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Petőfi Sándor Könyvtár
Időpont: 2011. november 15. 11 óra
- Előadó: Narconon Magyarország Alapítvány
“Du ju szpík idegen?” – Angol nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. november 15. 16.30 óra
- Előadó: Mátyás Anikó
A rehabilitációtól a Himalájáig
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. november 16. 17 óra
- Előadó: Erőss Zsolt hegymászó
Rendhagyó zenei, irodalmi foglalkozás fogyatékkal élő gyermekek részére
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Petőfi Sándor Könyvtár
Időpont: 2011. november 17. 14 óra
- Előadó: Baranya Nóra
„Ép testben ép lélek” című rendezvénysorozat – Világ és lelkivilág
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Kaffka Margit Könyvtár
Időpont: 2011. november 17. 16.30 óra
- Előadó: Koleszár András mentálhigiénikus
Kézbe fogott vers … – Csetneki József irodalmi műsora
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár Letéti Hangos Könyvtára
Időpont: 2011. november 18. 15 óra
„Sprechen sie németül” – Német nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. november 21. 16.30 óra
- Előadó: Sashegyi Virág
Ne légy áldozat! című bűnmegelőzési előadás
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Petőfi Sándor Könyvtár
Időpont: 2011. november 22. 10 óra
- Előadó: Szathmáry-Király Orsolya
Utazás a zene birodalmába: Liszt Ferenc regényes élete című előadás
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. november 22. 15 óra
- Előadó: Móré István
“Du ju szpík idegen?” – Angol nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. november 22. 16.30 óra
- Előadó: Mátyás Anikó
Szécsy István „Hogyan lapátoljuk vissza a sz@rt a lóba?” című könyvének bemutatója
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. november 22. 17 óra
Író-olvasó találkozó Nógrádi Gáborral és Nógrádi Gergellyel
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. november 23. 11 óra
Író-olvasó találkozó Nógrádi Gáborral és Nógrádi Gergellyel
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ József Attila Könyvtár
Időpont: 2011. november 23. 14 óra
Palócország szülötte: Mikszáth Kálmán
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Petőfi Sándor Könyvtár
Időpont: 2011. november 23. 15 óra
- Előadó: Dr. Praznovszky Mihály irodalomtörténész
„Harang csendül, ének zendül” című verses, ünnepváró műsor
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Petőfi Sándor Könyvtár
Időpont: 2011. november 24. 11 óra
- Közreműködik: Bodnár Balázs gitárművész és Mészáros Zoltán előadóművész
Utazás a zene birodalmába: Liszt Ferenc regényes élete című előadás
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ József Attila Könyvtár
Időpont: 2011. november 24. 16 óra
- Előadó: Móré István
Vladimír Rott: A sors ellenében II. című könyvének bemutatója.
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. november 29. 17 óra
- A szerzőt bemutatja: Mezey Katalin József Attila-díjas író, műfordító
Kézműves kalandok a könyvtárban – Játszóház családok számára
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ József Attila Könyvtár
Időpont: 2011. november 26. 9 óra
Filc, a zoknimuki című meseregény bábos bemutatója
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Petőfi Sándor Könyvtár
Időpont: 2011. november 26. 10.30 óra
- A könyvet bemutatja: a szerző Tóth Zita és az illusztrátor Tóth Anita
Rendhagyó irodalmi óra fogyatékkal élő gyermekek részére
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Petőfi Sándor Könyvtár
Időpont: 2011. november 28. 10 óra
- Előadó: Ramocsa Emese
Irodalmi műsor fogyatékkal élő gyermekek részére
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ József Attila Könyvtár
Időpont: 2011. november 28. 10 óra
- Előadó: Fabók Mariann, színművész
„Sprechen sie németül” – Német nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. november 28. 16.30 óra
- Előadó: Sashegyi Virág
“Du ju szpík idegen?” – Angol nyelvi klub
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. november 28. 16.30 óra
- Előadó: Mátyás Anikó
Karácsonyváró – Irodalmi műsor
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Kaffka Margit Könyvtár
Időpont: 2011. november 28. 17 óra
Rendhagyó irodalmi óra fogyatékkal élő gyermekek részére
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Petőfi Sándor Könyvtár
Időpont: 2011. november 29. 10 óra
- Előadó: Ramocsa Emese
Az Anjouk kora
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Petőfi Sándor Könyvtár
Időpont: 2011. november 29. 15 óra
- Előadó: Dr. Süttő Szilárd, egyetemi adjunktus
„Több-kevesebb napsütés” – Zenei beszélgetés Wahorn Andrással
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ József Attila Könyvtár
Időpont: 2011. november 29. 16.30 óra
Író-olvasó találkozó Serfőző Simonnal
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. november 29. 17.00 óra
„Mit üzen a betegséged?” című előadás
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Tompa Mihály Könyvtár
Időpont: 2011. november 30. 15 óra
- Előadó: Csákvári Eszter GNM oktató és Elek Ildikó
Miskolcról – Miskolc képei című helyismereti előadás
Helyszín: Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum
Időpont: 2011. december 1. 10 óra
- Előadó: Móré István
Leonyid Volodarszkij Karácsonyi folyosó című c. verseskötetének bemutatója
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. december 8. 17 óra
- A költőt bemutatja: Cseh Károly költő, fordító
- Közreműködik: Ötvös Éva színművész
A székely menyecske – Fabók Mariann műsora
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ József Attila Könyvtár
Időpont: 2011. december 12. 15 óra
Ünnepi muzsika karácsonyi hangulatban
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Petőfi Sándor Könyvtár
Időpont: 2011. december 13. 9.30 óra
- Előadó: Bócz Sándor zenetörténész
Könnyített olvasmányok használata a nyelvtanításban
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. december 13. 14 óra
- Előadó: Kiss Dóra Mária
Hogyan készül a könyv – Kiadói műhelymunka
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ József Attila Könyvtár
Időpont: 2011. december 14. 14 óra
- Előadó: Körtvélyesi Erzsébet
Könyv nyomtatás nélkül – E-book
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ József Attila Könyvtár
Időpont: 2011. december 14. 15 óra
- Előadó: Turi László
Hogyan készül a könyv – Kiadói műhelymunka
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ József Attila Könyvtár
Időpont: 2011. december 14. 15 óra
- Előadó: Körtvélyesi Erzsébet
Könyv nyomtatás nélkül – E-book
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ József Attila Könyvtár
Időpont: 2011. december 14. 16 óra
- Előadó: Turi László
Hogyan készül a könyv – Kiadói műhelymunka
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. december 14. 16 óra
- Előadó: Körtvélyesi Erzsébet
Könyv nyomtatás nélkül – E-book
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. december 14. 17 óra
- Előadó: Turi László
A székelyek története a kezdetektől 1918-ig
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Petőfi Sándor Könyvtár
Időpont: 2011. december 15. 10 óra
- Előadó: Dr. Tóth Péter, egyetemi docens
Hogyan készül a könyv – Kiadói műhelymunka
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Petőfi Sándor Könyvtár
Időpont: 2011. december 15. 14 óra
- Előadó: Körtvélyesi Erzsébet
Könyv nyomtatás nélkül – E-book
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Petőfi Sándor Könyvtár
Időpont: 2011. december 15. 15 óra
- Előadó: Turi László
„A gyertyák csonkig égnek” – Márai Sándor életéből
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Petőfi Sándor Könyvtár
Időpont: 2011. december 15. 15 óra
- Előadó: Ramocsa Emese színművész
Hogyan készül a könyv – Kiadói műhelymunka
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Tompa Mihály Könyvtár
Időpont: 2011. december 15. 16 óra
- Előadó: Körtvélyesi Erzsébet
Különleges módszerek a nyelvtanításban
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. december 15. 16 óra
- Előadó: Kiss Dóra Mária
Könyv nyomtatás nélkül – E-book
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Tompa Mihály Könyvtár
Időpont: 2011. december 15. 17 óra
- Előadó: Turi László
Hogyan készül a könyv – Kiadói műhelymunka
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. december 15. 17 óra
- Előadó: Körtvélyesi Erzsébet
„Páros interjúk” – Írók, költők az Avasalján
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. december 15. 17 óra
- Borbély Szilárd költővel és Porkoláb Tibor irodalomtörténésszel beszélget Jenei László író, szerkesztő
Könyv nyomtatás nélkül – E-book
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. december 15. 18 óra
- Előadó: Turi László
Dömötör Zoltán Korok, , kamerák című könyvének bemutatója
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. december 19. 15 óra
Szemán Erzsébet Menekülő szárnyak című verseskönyvének bemutatója
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. december 19. 17 óra
- A könyvet és a szerzőt bemutatja: Czikora Ágnes szerkesztő-riporter
- Közreműködnek: Laurum Blockflöte Együttes és Koleszár András versmondó
Túl a Maszat-hegyen – Találkozás Varró Dániel költővel és az ALMA együttes koncertje
Helyszín: Művészetek Háza
Időpont: 2011. december 20. 15 óra
Al Ghaoui Hesna Háborúk földjén című könyvének bemutatója
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. december 20. 17 óra
- A könyvet és a szerzőt bemutatja: Ádám Ibolya művelődésszervező
- Közreműködnek: Szendrei Orsolya és Ujfaludi Natália
A „Korszerű könyvtári szolgáltatásokkal az információ, a tudás megszerzéséért és az olvasáskultúra fejlesztéséért Miskolcon és a Sajó-völgyében” (TÁMOP-3.2.4-09/1-2010-0006-„Tudásdepo-expressz”) című pályázat sajtótájékoztatója és ünnepélyes projektzáró rendezvénye
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ előadóterme
Időpont: 2011. december 21. 10.30 óra
- Köszöntő: Borkúti László, igazgató – Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ
- A Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ szerepe a város kulturális életében: Kiss Gábor, főosztályvezető – Miskolc Megyei Jogú Város Humán Főosztálya
- A „Tudásdepó- Expressz” – a könyvtárak fejlesztési irányai és a jövőbeni lehetőségek: Sörény Edina, vezető főtanácsos – NEFMI Könyvtári Osztály
- A projekt eredményeinek bemutatása: Soltész Ágnes, igazgatóhelyettes – Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ
„A láthatatlan madárfotós” – Máté Bence bemutatása
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. december 22. 16 óra
- Előadó: Megyeri Sándor
„Páros interjúk” – Írók, költők az Avasalján
Helyszín: Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtár
Időpont: 2011. december 22. 17 óra
- Szabó Bogár Imre költővel és Dr. Dobrik István művészettörténésszel beszélget Karosi Imre költő, szerkesztő, újságíró