A megnyitón készült fotókat megtekintheti a képre kattintva

A megnyitón készült fotókat megtekintheti a képre kattintva

A fenti címmel nyílt március 25-én pénteken délután kiállítás a Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Martin-Kertvárosi Tompa Mihály Könyvtárában.

A rendezvényt Giákné Bobály Judit önkormányzati képviselőasszony nyitotta meg. Az eseményen részt vett a Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ igazgatója, Borkúti László is, valamint a Martinkertvárosi Egyesület és a helyi óvoda vezetői, klubtagok és érdeklődők.

A kiállítás anyagával a készítők azt szerették volna bemutatni, hogyan lehet a “semmiből”, maradék fonalakból, kidobásra ítélt textilekből ügyes kézzel és szorgalommal elsősorban a gyerekek örömére színes apróságokat készíteni. A rongybabák mellett kispárnák, nyuszik, lepkék és más apróságok készültek kötve, horgolva, vagy mint a húsvéti hangulatot megelőlegező hímestojás-tartók, foltvarró technikával.

A rendezvényen elhangzott, hogy a klub ügyes kezű asszonyai évek óta készítik ezeket az apróságokat és gyermeknapra, karácsonyra gyermekintézmények gyermekeinek ajándékozzák. Az itt látható kézimunkáknak is ez lesz a sorsa.

A kiállításmegnyitó az éven 15 éves Martintelepi Nyugdíjas Klub rendezvénysorozatának első eseménye volt.

Greutter Zoltánné

A kiállítás 2011. április 8-ig tekinthető meg a könyvtár nyitvatartási idejében (H-P, 10-18).