A Miskolci Galéria, a Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Szabó Lőrinc Könyvtára tisztelettel meghívja Önt és kedves barátait a könyvtár II. emeleti előadótermébe Fejér Ernő Kondor Béla-díjas képzőművész, Balogh Rudolf-díjas fotóművész “Üzenőfüzet” című kétnyelvű, fotográfiai kötetének bemutatójára. A könyvet Jankovics Marcell filmrendező, képzőművész, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke ajánlja az érdeklődők figyelmébe.

  • A pontos időpont: 2010. december 7. (kedd), 17 óra
  • A rendezvény helyszíne: 3530 Miskolc, Mindszent tér 2. (térkép)

Az alkotóról

Fejér Ernő: Születésnapomra

Fejér Ernő: Születésnapomra

Fejér Ernő fotóművész, grafikusművész 1945-ben született Miskolcon. 1964-ben szerzett általános gépésztechnikusi oklevelet, 1979-ben magántanulóként fényképész szakmunkás bizonyítványt.

Tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének, a Magyar Alkalmazott Fotográfusok Kamarájának, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének képzőművész tagozatának és a Magyar Grafikusművészek Szövetségének.

1976-1987 között a Miskolci Városi Könyvtár József Attila Fiókkönyvtár kiállítótermének kiállítás-szervezője, rendezője. A fotólaborban helytörténeti diagyűjteményt, ill. képző- és iparművészeti szakkönyvtárat hoz létre. 1987-től 1989-ig a Miskolci Déli Hírlap fotóriportere. 1989-ben szabadfoglalkozású alkalmazott fotós és grafikus. 1993-ban Kunt Ernő meghívására a Miskolci Egyetem Kulturális és Vizuális Antropológia Tanszékén oktató. 1996-tól szabadúszó, a Foto and Design Reklámstúdió Kft. és a Nagy és Tsa. Művészellátó Galéria társtulajdonosa.

Több cikke, képzőművészeti kritikája, művészettörténeti írása jelent meg a Művészet, a Magyar Grafika, a Mozgó Világ, a Fotóművészet számaiban. Munkásságának fontos részét adják fekete-fehér szociofotói, városképei, az életmű kiemelkedő részét mégis csendéletei alkotják. Legtöbbjük utólag finoman színezett. 1989-től újból az autonóm képgrafika felé fordul. 1991-ben az Ernst Múzeumban rendez önálló kiállítást. A fotografálást 2005-ben abbahagyja, a továbbiakban csak képzőművészettel foglalkozik.

Könyvei:

  • Fotótár 2. (Budapest, 1996)
  • Üzenőfüzet (Budapest, 2010)

Egyéni kiállításai:

  • 1983 — Vesztesek, Megyei Kórház, Miskolc
  • 1985 — Fotográfiák és montázsok, Miskolci Galéria, Miskolc
  • 1986 — Fotográfiák, Fotóművészeti Galéria, Budapest
  • 1987 — Csendéletek Chardin mesternek, Francia Intézet, Budapest
  • 1991 — Fotóesszé, Avasi Gimnázium Galéria, Miskolc
  • 1991 — Organon, Ernst Múzeum, Budapest / Miskolci Galéria, Miskolc
  • 1996 — Lajos Keresztes Galerie, Nürnberg / Átkelés a tudatalattin, Fotógaléria, Miskolc
  • 1997 — Új Altamira (rajzok), Megyei Könyvtár, Miskolc
  • 1999 — Barlangrajzok, Miskolci Galéria, Miskolc
  • 2005 — Üzenőfüzet, Magyar Fotográfusok Háza, Budapest
  • 2008 — Perpetuum Stabile, Miskolci Galéria, Miskolc

(forrás: artportal.hu)