Másik? Nem. - Két nem, hét kiállítás a Miskolci Galériában

Másik? Nem. - Két nem, hét kiállítás a Miskolci Galériában


A női egyenjogúság deficitje súlyosan nehezedik a XX-XXI. századi magyar társadalomra. Így a nőművészetnek sincs meg a maga magyar története. Miközben az utóbbi évek művészettörténete is, társadalomtörténete is fontos jelenségeit, szigeteit fedezte föl a modern magyar nőtörténetnek, s ha nem is jelentős számban, de a jelenben is felbukkannak meggyőzően női indíttatású művészeti jelenségek. A „Másik? Nem.” kiállítássorozat így nőművészeti is, meg nem is az. Szándékunk annak bemutatása: milyen inspiratív, felszabadító észrevenni a másik tekintetet, a tükörhelyzeteket, a rátekintések, megértések különbözőségeit.

– írja a Miskolci Galéria weboldala a “MÁSIK? NEM. — Két nem, hét kiállítás” című kiállítássorozatról. A márciusi rendezvények együttes témája tehát a női nem, a társadalmi nem, a női tekintet és a látásmódok eltérésének bemutatása a kortárs művészetben.

A kiállítást Kukla Krisztián filozófus nyitja meg, közreműködik: Szabó Zsófia (cselló) és Telenkó János (fagott). A helyszín a Rákóczi Ház (3530 Miskolc, Rkóczi utca 2. — térkép), a megnyitó időpontja pedig: 2011. március 8., 16:00.

A hét kiállításról bővebben is olvashat a Miskolci Galéria oldalán.