A vár idén is élettel telik majd meg

A vár idén is élettel telik majd meg

2010. augusztus 7-én immáron tizenhatodik alkalommal kerül megrendezésre a Diósgyőri Vigasságok középkori vacsoraestje a Diósgyőri várban. Az Ifjúsági és Szabadidő Ház rendezvényén idén is számos kulturális és szórakoztató programon vehetnek részt a látogatók.

A program már a belépéskor elkezdődik majd, hiszen a kapunál Lázár Attila középkori históriás-énekmondó köszönti a vendégsereget. A hagyományos várárokbeli, középkori ételekből összeállított menü elfogyasztása a hasat, míg az előadások a lelket táplálják: lesz

  • vásári komédia a a Vaga banda gólyalábas-vándormutatványosok előadásában;
  • középkori adomákból, pajzán históriákból összeállított műsor a Mare Temporis Alapítvány jóvoltából;
  • hatánc a Belladonna hastánc-duó előadásában és
  • a Tűzszelídítők is megmutatják majd, mit tudnak.

A rendezvényre – 1000 Forintért – elővételben már kaphatók a jegyek az Ifjúsági és Szabadidő Házban, a Kazinczy könyvesboltban, valamint a Villanyrendőrnél felállított információs faházikóban.

(forrás: MiNap)