Salman Rushdie: A firenzei varázslónő - a könyv borítója

A könyv szép (gyönyörű a borító), a szerző (Salman Rushdie a mesés Keletről), a cím (A firenzei varázsló) garantálja az élményt. És így is volt!

Elsősorban azok a színek miatt, amelyek Olaszországot idézték, vagy ott zajlottak. Főleg, hogy pont ősszel volt szerencsém Firenzében járni! Nagyon kedves az, ahogy a szerző Machiavellit gyerekként mutatja meg nekünk, ahogy il Machia barátaival ott kajtat az erdőben a mandragóráért, hogy férfiasságuk büszkeségük legyen, majd később, amint az immár felnőtt barátok a város első asszonyához, Simonettához próbálnak bejutni.

Aztán a három barát egyike útra kell szerencsét próbálni, Andrea Doria hajójával megy Keletnek, de egy tengeri ütközet után az üskübi gyermekfogolytáborban találta magát, majd ügyes harcosként egyre csak feljebb kerül a polcon, ő lesz a rettenthetetlen török Argalia, aki végül menekülni kényszerül, maga keresi meg Andrea Doriát. De nem egyedül, hanem négy svájci albinó óriásával, megbízható janicsárharcosokkal, illetve a Nővel, feleségével, Kara Közzel (Fekete Szem). A keleti és nyugati nők mindent tudnak, de Fekete Szem az, aki előtt mindenki leborul, aki előtt mindenki a legjobbik oldalát mutatja, még Machiavelli házsártos felesége is a legkedvesebb, legsegítőkészebb asszony lesz.

Ekkor mutatkozott meg először, hogy a hercegnő kivételes képességekkel rendelkezik. Niccolò felesége, Marietta, aki általában rendkívül féltékeny hárpia volt, lelkesen fogadta a javaslatot, méghozzá olyan hangon, ami meglepte a férjét. – Hát persze, körül kell vezetned a lányt – búgta édesen, majd gyorsan elővett egy piknikkosarat meg egy flaska bort, hogy még élvezetesebbé tegye a kiruccanást. A megdöbbent il Machiának azonnal meggyőződésévé vált, hogy felesége valamiféle varázslat hatása alá került, és azon kapta magát, hogy a külhoni boszorkányok szavak formálódnak meg a gondolataiban, de amikor eszébe jutott az ajándék lóról való közmondás, elhessegette a bűbájjal kapcsolatos spekulációt, és örült a szerencséjének.

Mint az eddigiekből kiderült, az egyik szín a Quattrocento Firenzéje, sok ismerős alakkal – még Savonaroláról is szó van benne (Rushdie nem akarja megérteni az elszánt dominikánust) –, a másik viszont a már említett Szíkrí. Mbembának itt már nincs olyan jó dolga, mint Firenzében, mert ott kevésbé mozog ismerősen – mondhatni tök vakon mozog ott. Könnyen lehet, hogy az ottani emberek, helyek is lehetnének annyira gondolatébresztőek, mint a toszkánok, de hát…

És akkor még nem volt szó a nagy hantásról, a firenzei potyautasról, a rombuszkockás öltözékbe bújt, sárga hajú fiatalemberről, aki előbb Uccellónak, majd Mogor dell’Amorenak, majd egy Vespuccinak hazudja magát előbb egy skót kalózkapitánynak, majd a keleti vezérnek, akinek barátja, bizalmasa lesz, miközben újabb és újabb mesékkel rukkol ki és bűvöli el az udvart. Aztán ugyanúgy, mint Argalia és Kara Köz, Firenzében ő is menekülni kényszerül és úgy, ahogy Firenzében az Arno, ugyanúgy Szíkríben is kiszárad a tó, ha nincs bizalom. Számomra ez a párhuzamosság teszi vonzóvá, hogy az író mind két világot próbálja megérteni, és megértetni.

A meseszövése pedig épp olyan csodálatosan bonyolultan-egyszerű éz izgalmas mint egy keleti szőnyeg…

ajánlja Szabó Zsuzsa

A könyvet keresse a könyvtár katalógusában, vagy személyesen tagkönyvtárainkban.