Egyike a legkedvesebb regényeimnek… felejthetetlen.

– Whoopi Goldberg

A regény eredeti címe “Big Stone Gap”, amely egy, a virginiai hegyek között megbújó amerikai kisváros neve. Ahogyan a fülszövegben a recenzens írja: Big Stone Gap a “képzelet műve”, még akkor is, ha Elizabeth Taylor és akkori férje, John Warner szenátor 1978-as kampánykörútjának leírása valóságos eseményeken alapul. Bár a regényben a színésznőhöz kapcsolódó, majdnem tragédiába forduló események szintén a képzelet világába vezetik az olvasót. És természetesen a színésznő sem járt soha Big Stone Gapben.

Adriana Trigiani – a könyv másik fülszövege szerint – olasz-ír származású írónő, aki “színdarabjaival és dokumentumfilmjeivel számtalan díjat nyert”. Magyar nyelven ez az első megjelent regénye, amelyet Szűr-Szabó Katalin fordított magyarra 2004-ben.

Az érdeklődő egy romantikus regényt tart a kezében, ha hozzákezd az olvasáshoz — de nem egy sziruposan csöpögő vadromantikus szörnyűséget, hanem egy vidám, humorral és élettel teli, nagyon kedves művet, amelyet jó olvasni a mai rohanó, nehéz világban. Olyan mint egy “kábitószer”, amely kikapcsol, feledtet, örömöt ad — és nem lehet belehalni.

A regény egy amerikai kisváros “vénlány” – hiszen már majdnem 36 éves – patikus kisasszonyáról és mindennapi botladozásairól szól a férfiak és udvarlók világában. De ez a kisasszony vidám, kedves, tele van munkával, feladatokkal és élettel.

“Csupán” a férfiakban nem tud bízni. Pedig van körülötte férfi éppen elég. És ki kapható, ki nem. Mármint barátságra, csókra, szerelemre. De leginkább soha nem a megfelelő férfi “kapható” a megfelelő “feladatra”. Hiszen az alapvető probléma pontosan abból adódik, hogy maga a “vénlány Ave Maria” sem tudja valójában, hogy miért alakult így az élete, miért nem kell ő senkinek, miért nem tud bízni, hinni a férfiaknak.

Persze ahogyan az már a romantikus regényekben elő szokott fordulni, csak Ave hiszi azt, hogy ő nem kell senkinek, hiszen rövid idő alatt két leánykérés is “érkezik a házhoz”. De nem mesélem el a történetet. Olvassák el!

Nagyon kedves és szeretettel teli rajzot kapunk a kisváros lakóiról, pletykafészkeiről, gonosz nagynénijeiről, barátokról és barátnőkről. Betekinthetünk egy tipikus kisváros mindennapi életébe, egy olyan városéba, ahol szinte mindenki ismer mindenkit, ahonnan elvágyódnak az emberek, aztán életük egy fontos pillanatában mindannyian ráébrednek, hogy nem tudnának máshol élni, minden ide, Big Stone Gapbe és egymáshoz köti őket.

A regénynek vannak rendkívül megható és nagyon emberi gondolatai. Két idézetet választottam ki, melyek véleményem szerint “elárulják” a regény stílusát:

…Nan Harangvirág Gillian MacChesney halála mindenkit megdöbbentett a városban. Kivéve Jacket, aki tudta, hogy az édesanyja sosem bírna elviselni egy hosszúra nyúló betegséget, inkább választaná a gyors halált. És így is történt. Az én mamám tudta, hogy még nem bírom elengedni, így maradt, amíg a halála már megváltásnak, szenvedése lezárásának számított. Életünk legnehezebb időszakai mindig értelmetlennek tűnnek, amikor éppen éljük őket, amikor össze vagyunk zavarodva, és nem látunk kiutat. Úgy érezzük, semmi sincs, amibe kapaszkodhatnánk. Az anya megnyugtató szavaival ilyenkor meg tudja vigasztalni gyermekét. Senki sem aggódik úgy értünk, mint az édesanyánk. és amikor elmegy, a világ többé már nem biztosságos, az események ijesztőek. Nem fordulhatunk anyánkhoz, és ez örökre megváltoztatja az életünket. Senki sincs a földön, aki ismerne bennünket születésünk pillanatától, aki tudná, mikor miért sírunk, vagy mikor laktunk jól, aki pontosan tudja, mivel vigasztalhat meg, ha bánat ér bennünket, és aki arra buzdítana, hogy bátrak és jókedvűek legyünk. Amikor ez a védőréteg lefoszlik, anyánkkal együtt odalesz mindaz, ami a gyerekkorunkból maradt. Az emlékek mások, és nem nyújtanak olyan vigaszt, mint anyánk simogatása.

És a regény utolsó mondatai, amelyek mindent megmagyaráznak Ave Marianak és az olvasónak egyaránt, és feloldják-megoldják a gondokat:

A kórház után első otthon töltött éjszakánkon a hold vékony karéj az égen. Fáradt vagyok, így Jack vált fel, én meg elszundítok vagy húsz percre. Amikor felébredek, csend van a házban. Sehol sem találom Jacket és Ettát, így kimegyek az udvarra, és a ház homlokzata felé kerülök. Ott ülnek. Apa és lánya. A verandán. Jack a karjában tartja a picit, és a holdat nézi. Sokáig állok ott, nem is tudom, miért. Etta nyűgös, tudom, hogy éhes, mégsem tudok moccanni. Egy örökkévalóságig elnézném kettejüket: a lányt, aki kezd bizalommal fordulni az apja felé, és az apát, aki azt teszi, amihez legjobban ért: megvédi őt mindentől.

ajánlja Tircsné dr Propper Valéria

A regényt keressék a könyvtár Katalógusában, vagy személyesen a Petőfi Sándor és a Szabó Lőrinc Könyvtárban.