Gyilkosság az Orient Expresszen - a könyv borítója

Gyilkosság az Orient Expresszen - a könyv borítója

Van ennél félelmetesebb könyve is a “krimi királynőjének”, például a Tíz kicsi néger (a legfélelmetesebb, szerintem), de amikor tizenévesen filmen láttam, nekem mégis félelmetes volt. De jó is, úgyhogy gyorsan megszereztem könyvben is. Igaz, akkor már nem azon izgultam, hogy ki a gyilkos, hanem tudtam a részletekre is figyelni.

Mert természetesen itt is gyilkosságról van szó, méghozzá a hírneves Orient expresszen, amin épp Hercule Poirot is utazik – ráadásul az áldozat épp előzőleg kérte a neves nyomozó segítségét, amit ő elutasított, mert nem találta szimpatikusnak az úriembert -, így azonnal nekiáll felderíteni a bűnügyet. A dolog azért érdekes, mert egy vasúti kocsiban történik a gyilkosság, ráadásul egy lezárt kocsiban, így a tettes csakis az itt utazó emberek közül kerülhetett ki. Poirot mégis folyton akadályokba ütközik a nyomozás közben, az utasok alibijét mindig egy másik igazolja, akit előtte az illető még sohase látott, Poirot poggyászában rejtik el az egyik bizonyítékot, ráadásul folyton félre akarják vezetni, amit nem különösebben kedvel, pláne, ha hóvihar miatt a szerelvény a nyílt pályán vesztegel, így egyre többször teszi fel magának a kérdést: ki az, aki hazudik? És amikor megtalálja a választ, igencsak meglepődik.

Mindezeken kívül a magyar olvasók számára kellemes meglepetés, hogy egy magyar – tehát „egzotikus” – házaspár is található az utasok, azaz: a gyanúsítottak között.

Azon ritka Agatha Christie-regények közé tartozik ez a könyv, ahol felmerül a kérdés: vajon nem érdemelte meg az áldozat azt, ami vele történt? És amikor erre is rájövünk, már nem is tűnik olyan meghökkentőnek a Poirot-tól – és Agatha Christie-től – szokatlan befejezés.

a könyvet ajánlja Vitkolczi Ildikó

A könyvet Agatha Christie számtalam más művével együtt keresse online Katalógusunkban!