1998, Korydallos, női börtön, Görögország. Talán ismerősen csengenek a szavak némelyeknek. 12 évvel ezelőtt Czipper Ágota pihenni indult barátaival Athénba, a nyaralás azonban hamar rémálommá vált, amikor egy pénzügyi vita miatt ártatlanul bebörtönözték.
Kevesen kerültünk életünk során hasonló helyzetbe, mint a könyv szerzője. Ennek ellenére, érzelemgazdag leírásaiból azt érezzük, hogy mi is ott vagyunk, vele együtt éljük át a borzalmakat, vagy örülünk a börtön falain belül kapott csöppnyi boldogságnak. A szűnni nem akaró elkeseredettség mellett a könyv minden mondatából érződik a remény, s érdekes olvasni, hogy a főhős kilátástalanságban is mindig megleli azt a kis momentumát a napnak, ami kicsit feledteti vele sorsát.
Imádom a napfelkeltét, a reggelt. Ez a kedvenc napszakom. A levegőben ott bujkál az új nap minden lehetősége. Bármi történhet ma.
Egyfajta lelki utazásnak is felfogható Czipper Ágota története, amelynek során új, soha nem feledhető barátságokat is köt. Megismerkedik számtalan, talán még az övénél is tragikusabb női sorssal. A 144. napon levelet kap a görög hatóságoktól, amely lehet, hogy a szabadulást hozza el számára…
A könyv a Nők Lapja Évszakok regényíró-pályázatának győztes alkotása.
ajánlja Duró Tímea
A könyvet keresse a könyvtár online Katalógusában, vagy személyesen a József Attila Könyvtár állományában.

Eddig nem érkezett hozzászólás