Az Első Könyv borítója
Bán Mór történelmi regényciklusában a magyar történelem dicső korszakának legkiemelkedőbb személyiségének, Hunyadi Jánosnak élettörténetét dolgozza fel. A négy kötet Hunyadi János életével foglalkozik (a negyedik kötet tavasszal jelenik meg), ezen felül az író további részeket tervez majd Hunyadi Mátyás és Corvin János életéről is.
Hunyadi János származásáról a történettudomány a mai napig nem tud bizonyságot adni, kitől származik, ki volt az atyja. A sok legenda közül itt a kun/oláh származást veszi az író alapul, de a háttérben végigkísért, hogy valójában Zsigmond király törvénytelen fia. Ez magyarázatául szolgálna arra a tényre, hogy Hunyadi János ily’ gyorsan felemelkedhetett a királyi udvarban, valamint Zsigmond király iránta tanúsitott feltűnő szívélyességére.
A Hajnalcsillag fénye a mohácsi csatavesztéssel kezdődik, s annak egyik túlélője, egy öregember meséli el a Hunyadiak életét az Őt ápoló fiatal papnak. A kis pappal együtt hitetlenkedünk mi olvasók is: nem is igaz, nem ilyen ember volt Hunyadi. Ebben a regényben azonban nem a történelemkönyvek lapjain olvasható Hunyadit ismerhetünk meg, hanem egy hús-vér embert, aki tele van gyarlóságokkal — eközben persze hiteles képet kapunk a Zsigmond-korabeli Magyarországról is.
A regény első része Hunyadi Szilágyi Erzsébettel kötött házasságával ér véget.
Az üstökös lángja
1431-ben Zsigmond kíséretének tagjaként Hunyadi Nürnbergbe, majd Milánóba kénytelen utazni. A milánói Visconti herceg rendelkezésére bocsátja csapatát a Velence ellen vívott háborúban. Az ifjú hadvezér Lombardiában is dicsőséget szerez királyának, hamarosan csak “II Cavaliere Nero”-ként (Fekete Lovag) emlegetik Itália szerte. Hunyadi mégsem nyugodt: felesége, Szilágyi Erzsébet a távollétében szülte meg fiúkat, Lászlót.
A regénycikluson végigkísért Tepes Vlad, a Sárkányos Lovagrend tagjának alakja, aki a Hunyadi családon akar bosszút állni és akit Zsigmond Havaselve fejedelmévé tesz.
Hunyadi mindeközben Milánóban szeretett volna letelepedni — ám a haza, az ország, amelyért harcolni kell, hívta.
A csillagösvény hídja
Hunyadi János Itáliából hazatérve a csehországi huszita felkelők ellen harcol. Zsigmond király ekkor már idős és egészsége is nagyon megromlott. Környezetében magyar pártütők szövik a terveiket nagyratörő céljaik elérése érdekében. Mindeközben Erdély lángba borul: Lépes György püspök elviselhetetlen adóterheit nyögő jobbágyok, köznemesek és céhlegények fegyvert ragadnak, Hunyadi birtokát is veszélyeztetik.
A magyar nemzetnek helyre kell állítani az egységet, hiszen egy még nagyobb veszély fenyeget: a közeledő török hadak. A hazáért aggódók egy hősért kiáltanak: Hunyadi Jánosért.
„Meggyőződésem, hogy kevés nép rendelkezik oly gazdag és felemelő pillanatokban, a lesújtó tragédiákban egyaránt bővelkedő történelemmel, mint mi, magyarok. Szörnyű mulasztás, sőt bűn, hogy nem ismerjük eléggé históriánkat. Más népek összetennék a két kezüket, ha tizedannyi hőst fel tudnának mutatni, mint mi. Akkor hát miért engedjük, hogy elfeledtessék velünk őket? Miért engedjük, hogy elhitessék velünk: bűnösök vagyunk, akik megérdemlik a sorsukat? Hát nem. Csak azért sem. Csodálatos történelmünk van, fényes lapokkal és sötét fejezetekkel egyaránt. A hitványak már nemegyszer próbáltak bennünket alátaszítani, nyomorba dönteni. A nemzet mindig talpra állt, mert voltak hősei. És lesznek is, nincs kétségem.
Példát ki mástól vehetünk ma, mint régi hőseinkről? Egy olyan korban, ahol újra minden a leépülésről, a hitványságról szól, meg kell keresnünk őket. Életre kell keltenünk őket, hogy erőt adjanak a jövőhöz. Szükségünk lesz rájuk.”
– Bán Mór
Bán Mór egy rendkívül izgalmas, nagy ívű történelmi regényt írt, amely egyszerűen olvastatja magát. Lehetetlen letenni, főleg egy olyan embernek, aki egyébként is nagy Hunyadi-rajongó. Visszacsöppenünk az időben és ha épp nem olvassuk a könyvet, akkor is Hunyadin jár az eszünk: vajon a fikció és valóság mennyire áll közel egymáshoz? Kérdéseinket megválaszolja az író — de hogy a válasz a valóság-e, vagy valami más, azt mindenki döntse el magában, miután elolvasta a könyvet.
A szerző egyedi hangvételű ciklusa egyszerre kíván tisztelegni a magyar történelmi regényírás múltja előtt, megőrizve-megújítani annak hagyományát. Ajánlom minden, a történelem iránt fogékony és a históriát szerető embernek.
ajánlja Jakabné Csizmár Ágnes
A regényciklust keresse a könyvtár katalógusában!
2011. január 3.
Na Végre!! Régóta vágytam és vártam ,hogy végre valaki megírja a dicső múltunk egy töredékét.A Hunyadí könyvnek köszönhetem azt a csodálatos érzést mikor az ember a könyvet képtelenné válik letenni.Egyszerűen csak olvasnám és végteleníteném.Már a negyedik könyvnél tartok és ott olvastam Bán Mór írását miszerint sajnálja ,hogy elhúzza a történetet,ezt nem kell sajnálni hisz egy jó sorozatot az ember minél tovább szeretné olvasni,főleg,hogy végig érdekes.Szóval minden elismerésem Mán Móré és csak így tovább én alig várom a következő köteteket hisz amíg olvasok,”legalább addig” büszke lehetek ,hogy magyar vagyok és ilyen őseim voltak!!!
2011. január 5.
Nagyon örülök, hogy tetszik Bán Mór remekműve. Itt a Tompa Könyvtárban egy igazi rajongó tábora van kialakulóban. Nagyon szeretnénk és dolgozunk rajta, hogy eljöjjön hozzánk Bán Mór egy találkozóra. Várjuk a hasonló gondolkodású olvasókat.
2011. január 18.
A regényvalóban nehezen letehető, és korhű képet fest a zsigmondi Mo-ról. Olvastam a regény hátoldalán, hogy a szerző újságíró, és mivel én magam is az lennék, engedtessék meg egy kis kritika is: a stílus nagyon igyekszik veretes Jókaihoz vagy efféléhez hasonlítani, de őszintén szólva néha kizökkenek az olvasásból, az író csak erőlteti-erőlteti az idejétmúlt szófordulatokat, hogy régies ízt adjon írásának, de nem mindig jár sikerrel. Sokszor annyira eredeti akar lenni, hogy a túlságosan bokrosra növesztett szóvirágok már-már giccsbe hajlanak át, és érezni az átható utángyártott műanyag ízt. Nem éreztem maradéktalanul elégséges a szerző fegyvertárát (szókincsét) a feladathoz (bár szinte láttam magam előtt, ahogyan hónapokat szánhatott arra a szerző, hogy kibővítse szókincsét ezekkel a szavakkal, valószínűleg a Czuczor -Fogarasi szótárból “töltekezett”), vagy pedig a régies és mai nyelvezet összekovácsolása nem sikerült látható forrasztásnyom nélkül, nem tudom, de igen furcsa az ugrálás egy mondaton belül is a váltások között. A néhol feleslegesen erőltetett archaikus szófordulatok mellett viszont előfordul, hogy egy-egy mondatban ott a “magas labda”, hogy régies szófordulattal éljen a szerző, és mégis az egyszerűbbet, silányabbat, a mait választja, ki tudja miért. Mivel nagyjából tisztában vagyok vele, milyen az átlag mai magyar ember ízlésvilága, mi megy át a rostán nála, bízvást mondhatom, széles réteg számára fog szinte autentikusnak tetszeni e mű, azonban a hozzáértőket nem téveszti meg a csupán rövid ideig működő látszat, s kiviláglik a fröccsöntött műanyag a patinás festék alól.
Valójában a könyv lapjain egy soha nem létezett archaikus-modern keverék nyelven olvashatjuk a regényt, mely keverék és annak érthetetlen aránytalansága nekem sok helyütt inkább volt zavaró, mint ötletes vagy forradalmian eredeti. Vagy az egyiknél, vagy a másiknál maradni kellett volna, persze ez csak az én álláspontom.
2011. január 18.
Majd elfelejtettem: a szerző neve felteszem nem a sajátja, hanem írói álnév. A névválaztásában is igyekezett a történelmiség látszatát magára ölteni, nem tartom azonban túl ízlésesnek és fantáziadúsnak Jókai Mór író és a Bánk Bán című mű címszereplőjének neveiből “összehegeszteni” “valami középkoriasat”. Amennyiben a sajátja, úgy nem kétséges, hogy szülei súlyos Jókai-mániában szenvedtek….Mindez a szerelmi regények és más ponyvál(egyébként magyar) szerzőinek hangzatos névválasztására hajaz számomra, mint pl: Cherry Chesterfield, Leslie L. Lawrence, stb.
Bánk Mór szerzői névválasztása ugyanezt a sémát követi, mintha rá akarna erősíteni a hatásra, mely akkro éri az olvasót, amikor először találkozik a könyvebolt polcain könyvével, é sez alapján valószínűbben hiszi történelmi szerzőnek, aki talán már nem is él.
Mindez marketingfogásnak minősül, s mint ilyet nem tudom elfogadni, mivel az igazi művészet nem cicomázza és ékesíti magát sem régies szóvirágokkal, sem régies írói álnevekkel. Az igazi művészet önmagában az, ami, nem pedig látszani akar valaminek.
Ha midnezeket leszámítjuk, egy jó könyv lehetett volna Bánk Mór Hunyadiakról szóló regényciklusa, ezért is írtam, hogy az átlag magyar olvasó mindezeken nem akad fenn, nem sérti hogy manipulálni próbálják, ezért valószínűleg sikerre számíthat a regény.
2011. január 21.
Április 6-án lehetősége lesz szóban is elmondani “eme nagyszerűen kifejtett nyelvészi” véleményt személyesen is a szerzőnek Bán Jánosnak.
Véleményem szerint bizonyos megjegyzései sértik azokat az embereket akik szívesen olvassák a regényt. Gondolom átlagon felüli olvasónak érzi magát. A regény nem akar manipulálni, véleményem szerint aki jártas a történelem eme korszakában és olvasta a felhasznált irodalmat mint jómagam is, azt nem éri meglepetés. Aki nem vette a fáradtságot, hogy elolvassa az ne írjon kritikákat.Hanem… olvasson. Bán Mór néven nemcsak a Hunyadi család történetét írta meg hanem a Kárpáti-krónika és a Nomád-király ciklust is.
2011. január 21.
=Valaki kopog a Mennyország kapuján. Szent Péter szól Mi az? Nem mi az hanem ki az? Istenem ismét egy magyar tanár!!!!= Hát igen szabad a vélemény nyilvánítás de szívesen elólvasnám az ön által írt könyvet a magyarság történelméről!!!!!!!!
2011. január 28.
Itt található egy pozitívabb kritika a könyvsorozatról:
http://igazszo.blog.com/2011/01/27/ban-mor-hunyadi-avagy-banom-is-en/
2011. január 28.
Ágnes! Nem a történelmi hitelességgel kapcsolatban értek meglepetések. Hanem a giccsbe hajló túlzásokkal, sem a marketingcélokból erőltetett szexualitással, sem a gusztustalanságig túlrészletezett erőszakos jelenetekkel kapcsolatban. Mindez igenis az olvasó “megvezetése”, melyről azért írtam ide, hiszen láthatólag mindenki tapsikol egy erősen ponyvás beütésű könyvnek, mintha Jókai II. született jött volna a világra, amitől Bán Mór azért még messze van.
Irma! A kritikusok – bármily meglepő – csak kritizálnak, nem kell nekik pontosan ugyanazt megcsinálni, mint amit kritizálnak. Kritikáikkal kell kivivják az elismerést – vagy elutasítást. Könnyű nekik akkor ,mondhatná – és mondja is mert fogalma sincs róla – de tudja a kritika olyan műfaj, amely bizony ilyen szubjektív. Ha Önnek is lenne ízlése, higgye el ,az Önét is bántaná mindaz, amit leírtam és nem tapsikolna itt a többiekkel, mint valami agyhalott társaság. Persze azt tudni kell, hogy részben igaza van, olyan, hogy jó ízlés, nem léztezik, mert az is szubjektív, hogy mit nevezhetünk annak (és az, hogy ki nevezi annak). Így Ön is megnyugodhat, az hogy mindössze egyvalaki írt ide nemtetszését kifejező hozzászólást, azt jelenti, az Önhöz hasonló ízlésűek igenis sokan vannak a világban. Ön ennek örül, én sírok, ennyi a különbség.
2011. január 28.
Kedves Zoli, Irma, Ágnes,
ízlésen vitatkonzi annyi, mint semmi — kinek ez tetszik, kinek az. Tehát az ilyen vitának az értelme is: semmi.
Kérnék mindenkit, hogy személyeskedésig ne fajuljon a dolog. Kitiltani nem fogok senkit, ám a bejegyzéshez le fogom zárni a hozzászólási lehetőséget.
Előre is köszönöm, hogy habár ízlésük más, mindennyian kulturáltak tudnak maradni.
2011. február 2.
Én nem érzem hogy valami rosszat írtam volna tény hogy nekem nagyon tetszik ez a könyv és hálás vagyok hogy olvashatok egy igazán érdekes történelmi regényt de gondolom Zoltán önnek ezt már az iskolában is tanították. Én sajnos csak Vlad Tepesről tanulhattam itt Erdélyben és ezért valahogy nem hat meg hogy izléstelenséggel vádol. Még egyszer hangsújozom én nem érzem úgy hogy valakit megbánthattam volna és meg sem sértődőm az irottak miatt
2011. február 7.
Kedves Zoli!
Inkább a zsidó történelemről olvas a családod eredeti héber nyelvén és ne hergeld a magyarokat akik szívesen olvasnak a dicső törtélnemük hőseiről!!!!!!!
2011. február 28.
Üdv!
Szerintem egy könyvet azért olvasunk ,hogy elmeneküljünk a hétköznapokból és egy kicsit kikapcsolódjunk. Ha olvasás közben nem veszem észre a giccseket annak egy oka van ,hogy nem érdekel hisz az embernek nem szabad a részleteknél leragadni,mert akkor elveszti a könyv mondanivalóját.Szerintem az lenne a legjobb ha minden fiatal olvasna ,mert aki olvas az alapból nem lehet agyatlan vagy műveletlen.Nem kell minden könyvben forradalmian egyedinek lenni ahhoz ,hogy jó legyen. Számomra van mondani valója a könyvnek hiszen manapság nincsenek ilyen hősök sőt ha valaki hangot ad magyarságának és büszke őseire azt is lenézik . De legalább e könyv olvasásakor átérezhetem,hogy volt olyan magyar(ok) akire büszkék lehetünk manapság nem terem ,már ilyen hős.A könyv olvasása alatt létezik ez a hős és inkább a történet nyújtotta érzést kell átélni és nem a mondatszerkezetet. Mellesleg minden költő a régi költőktől vesz példát nem kell mindig forradalmian új dologgal előállni.
2011. március 20.
Kedves Zoli! Értem, értem és sok tekintetben még egyet is értek. Annak ellenére, hogy a negyedik kötetet falom letehetetlenül. Persze, hogy hatásvadász, de hát nem az az író ember dolga, hogy többek között “vadássza a hatást”? ( bocs a magyartanároktól) A távolságtartó, szubjektivitástól és hatásvadászattól mentes beszámolókat az újságíróktól várjuk, a tárgyilag tévedhetetleneket pedig a tudósoktól. Mivel kevés hangfelvétel maradt fenn a fenti korról, nem tudjuk egészen biztosan, hogy az a sokféle keveredett népség hogyan is használhatta, beszélhette a magyar nyelvet. Valószínű borzalmasan. Nem baj, ha a szerző kísérletezik megtalálni a XXI. században az internet – és még sok minden más – által rombolt nyelvi világban a középkori szóhasználatot és talán az sem olyan nagy dráma, ha ez nem mindig sikerül.
Amúgy pedig kíváncsi lennék, hogy melldöngető, zászlólobogtató, “csak úgy lehetsz magyar, ahogyan mi mondjuk” barátaink vajon hol tartanak a regényfolyam olvasásában? Van-e, lesz-e olyan értékes Bánk, mint Jókai? Majd száz év múlva megmondom! És ha nem lesz? Akkor mi van? Üdv István
2011. március 29.
Kedves Zoli,István!
A könyv világába jónéhány napra elmerülve,(alig vártam,hogy hazaérve folytathassam)elfeledkeztem a mindennapjaim gondjairól.
Belecsöppentem a középkori hétköz-és ünnepnapok varázslatába,amelyből nem nagyon tudott kizökkenteni a szerző által néhol érezhetően erőltetett szándék a szöveg,mint termék piacképessé tételére.(erőszak,szex,hazafiasság)
Igazából mindkettőtöknek igaza van,sőt,minden olvasónak,aki előtt felképlik a kor,az ember a hős és az üzenet.
De leginkább az írónak van igaza,aki megálmodta és leírta ezt és még élvezetessé is tudta tenni.Annál is inkább,mert-remélem-pénzt is tud vele keresni,egy olyan üzlettel,ahol mindenki jól jár.A szerző,az olvasó,a kiadó,a magyarság-és azt hiszem,még Hunyadi is,akárhol is van most.
2011. május 16.
Kedves Zoli!
A kritikáidad olvasva felmerült bennem a gondolat, hogy vajon melyik mű az amit te is javasolnál,s olvasásra méltónak találnál kiváló nyelvhelyességel megírt könyvet ajánlj ami szórakoztat, letehehetelen és nem manipulál. Nyitott vagyok a kiválóságokra…
Egy kritikusnak illenék tudni, hogy Bán Mór már 2003-2004. ben is írt történelmi regényeket
akkor nem tűnt fel még az”összehegesztettnek” vélt név?
Üdv. Sándor
2011. november 16.
Végre megjelent az újabb könyv ,már alig várom,hogy olvashassam. Merem ajánlani mindenkinek.