Tari Annamária: Y Generáció

Tari Annamária: Y Generáció

Tari Annamária szerint világunk változásait nem csupán értelmi, hanem érzelmi eszközökkel is követni kell. A szerző gyakorló pszichológusként évek óta foglalkozik a modern életben tapasztalható pszichés jelenségekkel és a személyiség működésének változásaival.

Az Y generáció tagjai a mai huszonévesek és fiatal harmincasok, az információs kor gyermekei. Világukban mélyen megváltoztak az érintkezési szokások, és átalakultak olyan hagyományos fogalmak, mint értékrend, tudás és tekintély. Kénytelenek megteremteni azt az illúziót, ami a csoporthoz tartozást és a közösségi élményt adja. Ezt pedig sokszor az interneten találják meg: közösségi portálokon, blogokon, hálózatszervezésen alapuló játékokban.

A könyv utószavában ezt írja:

Célom az volt, hogy legyen több esélyünk némi társadalmi önreflexióra, és talán ebből következően a generációk közötti hatékonyabb kommunikációra.

Az idősebbek közül – az ő szemszögükből érthető módon – sokan visszasírják a régi értékeket: elveszni látják a könyvek illatát, az élő beszélgetéseket, a valódi világban átélhető élményeket… A fiatal generáció számára viszont ez az élet, és úgy érzik, olykor igazságtalanul érik őket a vádak az olvasottságuk, kulturáltságuk, viselkedésük és kommunikációjuk miatt… Mindannyiunk felelőssége, hogy megmarad-e a jó kapcsolat a régi és új között, és hogy segít-e az idősebb a fiatalnak és fordítva.

ajánlja Soltész Ágnes

A könyvet keresse a Szabó Lőrinc Könyvtárban!