2013. november 19-én, kedden délután a Szabó Lőrinc Könyvtár szokatlan programmal lepte meg az olvasóiból verbuválódott baráti körét, mert olyan művészt látott vendégül, akiről csak kevesen tudták, hogy miskolci.

További fotókért kattintson a képre

Szarvas Attila szerény, de nem zárkózott. Ennek is tudható be, hogy Filip Gabriella könyvtáros a nyilvános beszélgetésük legelején bevallotta, hogy bár látta a Sacra Corona és a Sobri című filmeket, hallott a jelenlévő művész színpadi szerepeiről is, de fogalma sem volt arról, hogy ki is tulajdonképpen az a karakteres színész, akit a kritika itt-ott Soós Imre méltó utódjaként emlegetett. Nem is érdeklődött volna utána, ha nem készül erre a beszélgetésre, mert riportalanya, Szarvas Attila csak egy ízig-vérig színész, aki teszi a dolgát – most éppen Budapesten.

Érthetetlen – mondja, hogy nincsenek allűrjei, nem sztárolja, nem népszerűsíti magát a színes magazinokban, s bár megtehetné, de nem uralja sportos alkatával divatlapok, reklámújságok címoldalait sem. A titkok után kutatva sem tudtunk meg semmit, csak megismertünk egy Embert.
Ez a Miskolcról elszármazott színész pedig őszintén, könnyedén beszélt arról, hogy színpadi művészként képzeli folytatni a pályáját, nincsenek szerepálmai, és nem akar címlaparc sem lenni. Feladatokat szeret megoldani, a rábízott munkát tisztességesen elvégezni. Jól érezni magát egy csapatban, egy társulatban. Ennek sok mindent alárendel, fegyelmezetten él. A keménységre a mindennapi testedzés öröme tanította meg, ahogy ő fogalmazott: „… számomra ma is a következő a sorrend: első a sport, második a zenélés és harmadik a színpad.”

A testmozgásra állandó igénye van, ha teheti, naponta futja le a tízezer métert, és rendszeresen látogatja a konditermeket is, mert ez a legjobb dopping – vallja.  A zenélés az örök szerelem, mely rövidéletű zenészmúltjának köszönhető, és akkor fertőződött meg, amikor egy miskolci zenekar dobosaként nyomta az ütemet. Ennek ellenére nem vágyik rá, hogy zenés darabokban szerepet osszanak rá, hogy musicalszínészként arasson sikert. A zene, a zenélés számára az, amikor egy zenekar tagjaként áll fenn a rivaldafényben. A színház…, a színház az más, ott is fontos számára a csapatmunka, élvezi a próbafolyamatokat, szívesen játszik minden karaktert – sorolta maníroktól mentesen.

Szívesen beszélt arról is, hogy a Kandó Kálmán Híradástechnikai Szakközépiskola egykori magyartanára – Szalóczy Éva –, hogyan pallérozta igyekezetét, ami akkor még szimpla ambíció sem volt. Aztán néhány évig az érettségi után ezzel is azzal is próbálkozott, mire rászánta magát, hogy a Gór Nagy Mária Színitanoda növendéke legyen. Ott talált rá a filmes főszerep és későbbi filmjeit is az ott szerzett ismeretségeknek, ismertségnek köszönheti.

Büszke arra, hogy mára a hazai színházi élet elválaszthatatlan részese lett, hogy abból tartja fenn magát, amit örömmel csinál. Élvezi az Új Színház formálódó társulatában a mindennapi jelenlétet, és igyekszik nem észrevenni a politika környezeti ártalmait.

Szarvas Attila első miskolci közönségtalálkozójára nem egy újabb film kapcsán, vagy egy színpadi siker csillogó fényében került sor, hanem iskolatársak, zenészbarátok, egykori szomszédok és könyvtárunk hívószavára ült vonatra. Emelt fővel jött, és csillogó szemmel távozott.

Köszönjük.