Harmadik alkalommal rendezett Móra Emléknapot 2012. május 16-án az avasi Móra Ferenc Könyvtár. A Miskolchoz több szállal kötődő író, Móra Ferenc többször járt városunkban, melyben nagy szerepet játszott Leszih Andor is, akit szakmai és baráti szálak fűztek személyéhez. Közvetlen barátság kötötte a történész-tanár Marjalaki Kiss Lajoshoz, de miskolci baráti köréhez tartozott a lelkes irodalombarát tanárnő, Tauszig Mária, a költő Sassy Csaba és annak testvére, Angermayerné Sassy Edua, valamint a tanár Bank Sándor is, aki 1923-tól a Lévay József asztaltársaság elnöke is volt. Rajtuk kívül természetesen sok ismerőse volt Mórának Miskolcon, akik közül többükkel levelezésben is állt.
Az első világháború után egyre gyakrabban, szinte minden télen ellátogatott a népszerű író Miskolcra. 1929-ben kétszer is járt itt. Az 1933. évi látogatásáról Tauszig Mária így írt: “…május 15-én a Lévay József Közművelődési Egyesület előestéjén “Őszinte vallomások” címen adott elő. Fagyosszentek körüli hideg, szeles napok voltak. Móra lelkéből mégis annyi melegség áradt, hogy szebb májust nem is kívánhattunk volna magunknak. Május 16-án ebédre az én vendégem volt. Ott fogadta a Móra bácsi a Kincskereső Kis Ködmön és a Dióbél Királyfi-ján felnőtt apróságokat. Majd a Borsod-Miskolc Múzeumba mentünk, ahol már várták a többiek, hogy együtt sétáljunk fel Marjalaki Kiss Lajos tanár barátunk avasi pincéjéhez.” A Móra híveket, a lelkes miskolci asztaltársaságot szintén Tauszig tanárnő örökítette meg fényképezőgépével az utókor, a ma embere számára.
Móra emlékezetére azóta minden év május 16-án összegyűltek és megemlékeztek kor- és pályatársai a volt Marjalaki pince előtt. Az egykori pincetulajdonos, Marjalaki márvány emléktáblát készíttetett és helyeztetett el a pince falán és saját pincéjét is Móra pincének nevezte el. A táblán az alábbi felirat volt olvasható:
“ITT VOLT UTOLJÁRA
GONDTALAN ÉS BOLDOG
MÓRA FERENC
1933. május 16.”
Az utolsó baráti összejövetelt 1950. május 16-án tartották az emléktáblával megjelölt pince előtt. Majd abbamaradt e szép hagyomány folytatása egészen 2006-ig. 2007. május 16-án a Vasasztal Társaság, a Miskolci Városszépítő Egyesület, és a Diósgyőrért Közhasznú Alapítvány azonban fontosnak tartotta, hogy a Móra-napi kulturális hagyományt ismételten életre keltse, ezért újraállíttatta az időközben eltűnt márványtáblát.
A 2012-es Móra Emléknap a harmadik éve Móra Ferenc nevét viselő könyvtárban 11 órakor kezdődött, ahol a berekaljai Móra Ferenc Általános Iskola tanulói, Hollóné Dobos Rita és Medvéné Szöllőssy Viktória felkészítő pedagógusok segítségével adták elő Móra tollával című, a népszerű író műveiből, válogatott irodalmi, tánccal egybekötött összeállításukat.
Ezt követően közel fél órás beszélgetést folytatott Móra Ferenc dédunokája, Vészits Andrea író, forgatókönyvíró és a miskolci Móra-kultusz és emléknap újraindítója, F. Tóth Géza, a Diósgyőrért Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke. Az emlékező beszélgetés során, melyben az íróhoz, családjához köthető anekdoták és történetek kerültek szóba, sok, eddig nem, vagy nem sokak által ismert információval gazdagodhattunk. Többek között az is kiderült, hogy miért népszerű még ma is Móra, mi (lehet) töretlen népszerűségének titka a ma embere, olvasója számára. A dédunoka ezt így foglalta össze számunkra: “Bármerre járok az országban, mindenhol azt érzem, hogy ma is szeretik a műveit. Úgy gondolom, ez annak köszönhető, hogy a történeteket a szeretet és a fantázia hatja át. Ugyanakkor erős az empátia is a művekben, a gyengék, az elesettek segítésére pedig manapság is nagy szükség van.”
A beszélgetést követően a résztvevők megtekintették a névadó életéből és írói munkásságából összeállított kamarakiállítást, amely augusztus végéig továbbra is, a könyvtár változatlan nyitva tartási idejében – hétfőtől péntekig 10-től 19 óráig – várja az érdeklődő és kíváncsi tekinteteket.
Az ünnepség a könyvtáron kívül is folytatódott. Bár az időjárás nem volt kegyes az emlékezőkhöz – és ez a tervezett program néhány perces csúszását eredményezte -, de nem sokkal 12 óra után a Nagyavas középsor 648. sz. Móra pincénél miskolci szervezetek és a polgármesteri hivatal képviselői emlékeztek, ill. helyezték el koszorúikat az emléktáblánál. Az egész napos rendezvény a Szarka Gábor sétálópincénél ért véget, a résztvevők kötetlen beszélgetése keretében.
“Az ember addig él, amíg emlékeznek rá” – idézte dédnagyapja, Móra Ferenc egyik kedvenc mondását Vészits Andrea a könyvtári megemlékezés során. Úgy gondolom, hogy Móra Ferenc továbbra is sokáig fog élni a miskolciak körében, bizonyítja ezt a nevét viselő könyvtár, a Móra művek iránt megnyilvánuló töretlen olvasói népszerűség, továbbá az évente megrendezésre kerülő Móra Emléknap az Avason.
Zahuczky László
Móra Ferenc Könyvtár
könyvtárvezető
Eddig nem érkezett hozzászólás