2012. május 24-én “A magyar történelem századai” sorozatban Az Osztrák-Magyar Monarchia és az I. világháború címmel Simon Gábor hadtörténész tartott előadást a Petőfi Sándor Könyvtárban. Részletekben gazdag korrajzot kaptunk, a háború kitörésének előzményeiről, annak lefolyásáról, az összeomlásról és következményeiről.

A 19. század végére kialakul a Központi Hatalmak és az Antant szövetségi rendszere. A Balkánon a Török Birodalom és az Osztrák-Magyar Monarchia belső válsága Szerbia erősödését eredményezi. A Monarchia balkáni pozíciójának erősödése azonban ellentétet szül Szerbiával. 1903-tól Szerbia politikájában a nagy-szerb törekvés kerül előtérbe, mely a délszláv népek egy állammá történő összevonását célozza. 1906-ban a Monarchia vámháborút hirdet Szerbia visszaszorítására, mely a gazdasági kapcsolatok megszakítását jelenti, de ez nem hozza meg a várt eredményt.

Az előadás fotóit a képre kattintva tekintheti meg

1908-ban a Monarchia újabb lépésre szánja el magát: bejelenti Bosznia annexióját, amit Szerbia elfogad ugyan, de a problémák nem szűnnek meg. A balkáni háborúban Szerbia megerősödik, mely a piacok elvesztését jelenti a Monarchia számára. Albánia határainak meghúzása kapcsán újabb konfliktus alakul ki a két állam között, azonban a háborút ismét sikerül elkerülni.

1914. június 26-án Ferenc Ferdinánd, az Osztrák-Magyar Monarchia trónörököse feleségével Boszniába látogat egy hadgyakorlat megtekintésére, majd 28-án Szarajevóba utazik, ahol Gavrilo Princip meggyilkolja őt és feleségét is. A merénylet mögött a Fekete Kéz nevű mozgalom áll, melynek legfőbb célja volt, hogy Szerbiát egy erőteljesebb nagy-szerb politika folytatására vegye rá. Július 7-én a Monarchia átadja követeléseit, melyek közül Szerbia több pontot nem fogadott el, ami a két ország diplomáciai kapcsolatainak megszűnését eredményezi.

A Monarchia részéről megtörtént a haderő általános mozgósítása és megindul a Szerbia elleni támadás. Augusztusban a nagyhatalmak között is beáll a hadiállapot. Olaszország és Románia kinyilvánítja semlegességét. Több fronton indul meg a támadás, de a Monarchia offenzívái az 1915-ös gorlicei áttörésig szinte minden fronton kudarcba fullad.

Májusban Olaszország hadat üzen a Monarchiának és megkezdődnek az isonzói csaták, melyek során sikertelenül zárulnak az olasz támadások. Szeptember 6-án Bulgária is belép a háborúba a Központi Hatalmak oldalán, mely szövetség elsősorban Szerbia ellen irányul, majd két hónap alatt megszállják az országot.

1916-ban Oroszország eléri legnagyobb katonai sikerét, és a Monarchia az olasz fronton sem tud döntő eredményt elérni. Júliusban Németország, Bulgária és a Monarchia között megállapodás születik Románia esetleges támadása során alkalmazandó katonai lépésekről. Augusztus 17-én be is következik az előrenyomulás Erdély ellen a teljes határszakaszon. Románia támadását azonban sikerül elhárítani.

Az év során megtörténik az első békejavaslat a Központi Hatalmak részéről, mely elutasításra kerül.

1917-ben IV. Károly kerül az osztrák-magyar trónra, akinek különbékére törekvő tárgyalásai zátonyra futnak. Az osztrák-magyar csapatok Caporettónál áttörik a frontot és az olaszok katasztrofális vereséget szenvednek.
1918-ra a Monarchia katonai helyzete összefonódik Németország helyzetével. A június 15-én Olaszország ellen indított offenzíva néhány nap alatt összeomlik, és hasonlóan végződik a németek próbálkozása is a nyugati fronton. A bukás egyértelművé válik. Novemberben felbomlik a Monarchia egysége, 13-án kikiáltják a Magyar Népköztársaságot. A stabilizációt csak a Horthy Miklós által vezetett nemzeti hadsereg, majd a Horthy-rendszer hozza meg, mely lehetővé teszi 1920. június 4-én Trianonban a béke aláírását, mely Magyarország számára végzetes következményeket hoz.

A sorozat következő, befejező részére “A II. világháború magyar szemmel” címmel június 12-én 15 órára várjuk kedves olvasóinkat!

Radeczki Zsuzsa