Az “50 év – 50 könyv” és a “Könyvbúvár” után immár harmadszor hirdet olvasási vetélkedőt gyermekeknek a Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ. A megmérettetés címe ezúttal: “Gigabájt és az alma“!
A vetélkedő célja
A vetélkedő (nem titkolt) célja, hogy a gyermekirodalom legsikeresebb alkotásainak felhasználásával igényt keltsünk az olvasás iránt. Fontos célunk még az értő olvasás képességének fejlesztése, mely a tanulás és az önművelés legfontosabb eszköze, illetve a helyi identitástudat alakítása a lakóhelyünkhöz kötődő szerzők és műveik megismertetésével.
A vetélkedő fordulói
A vetélkedő 2012. január 25-től november 25-ig tart és négy fordulóból áll majd:
- az 1. feladatlap – tél – mely egyben jelentkezés is - január 25-től,
- a 2. feladatlap – tavasz – március 25-től,
- a 3. feladatlap – nyár – május 25-től,
- a 4. feladatlap – ősz – pedig szeptember 25-től érhető el a könyvtár honlapján.
A játék menete és a feldolgozott művek listája
A második forduló feladatlapjai mától letölthetők (ezen írás végén), illetve nyomtatott formában is átvehetők a Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ tagkönyvtáraiban! A további fordulók feladatlapjai a fenti menetrend szerint lesznek elérhetők a könyvtár honlapján (www.mclib.hu).
Fordulónként 4-4 irodalmi művet dolgozunk fel az általunk összeállított listán szereplő művek közül. Feladatlaponként 50 pont érhető el, az eredményeket folyamatosan közzétesszük majd honlapunkon.
A feldolgozott művek listája letölthető ide kattintva!
A beküldés módja és határideje
A vetélkedő bármikor elkezdhető, a feladatlapok beküldési határideje november 25-e!
A kitöltött feladatlapok beküldhetők emailben az info@mclib.hu címre, de személyesen is leadhatók a Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ tagkönyvtáraiban.
A játék eredményhirdetésére 2012. december 14-én kerül sor — a legeredményesebb pályázók értékes könyvjutalomban részesülnek!
A harmadik forduló feladatai
A harmadik forduló feladatlapjai letölthetők az alábbi linkekre kattintva. A beküldés határideje 2012. november 25-e!
- Gigabájt és az alma — 3. forduló — 3-4. évfolyam
- Gigabájt és az alma — 3. forduló — 5-6. évfolyam
- Gigabájt és az alma — 3. forduló — 7-8. évfolyam

Eddig nem érkezett hozzászólás