A Petőfi Sándor Könyvtár november 23-án, az adventi időszak kezdetén tartotta meg immár hagyományos karácsonyváró koncertjét “Harang csendül, Ének zendül” címmel.

Az elmúlt években a könyvtár mindig sort kerített arra, hogy karácsonyi koncerttel kedveskedjen kedves olvasóinak — közülük is elsősorban a Vársétány Ellátási Központ dolgozóinak és gondozottjainak, ily módon segítenve a ráhangolódást az ünnepvárás izgalmaira.

Az idén is volt arra lehetőség, hogy megrendezzük ezt a kis kamarakoncertet olvasóinknak. 2011-ben Bodnár Balázs gitárművész és Mészáros Zoltán előadóművész voltak a koncert szereplői.

A koncert fotóit megtekintheti a képre kattintva

A koncert fotóit megtekintheti a képre kattintva

A két fiatal művész egy tökéletesen összeállított karácsonyi műsorral érkezett a könyvtárba, és a hallgatóság egymás után hallhatott szebbnél szebb költeményeket – például Zelk Zoltán, Wass Albert, Juhász Gyula, Ady Endre tollából – és klasszikus karácsonyi hangulatú gitárdalokat. A műsor második felében a két fiatalember karácsonyi dalokat énekelt gitárkísérettel. Amikor Bodnár Balázs gitárművész csodálatos tenor hangján elkezdte énekelni a Csendes éjt, Mészáros Zoltán basszusa pedig csatlakozott hozzá, bizony kicsordult a könny a hallgatóság szeméből.

Csodálatos volt. Akárcsak Ady Endre Karácsony című verse:

Harang csendül,
Ének zendül.
Messze zsong a hálaének,
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.

Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumba
A Messiás
Boldogságot szokott hozni

A templomba
Hosszu sorba
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.

Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Az én kedves kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma.

Tircsné dr Propper Valéria