A Petőfi Sándor Könyvtár “Irodalmi arcképcsarnok” című sorozatban 2011. november 23-án Dr Praznovszky Mihály irodalomtörténész, az irodalomtudományok kandidátusa, történész, muzeológus tartott előadást Mikszáth Kálmánról.

Mikszáth Kálmán 1847. január 16-án született a Nógrád megyei Szklabonyán. 1881-ben és ’82-ben jelent meg két novelláskötete “Tót atyafiak” és “A jó palócok” címmel, amelyek egyszerre ismertté tették nevét országszerte.

Mikszáth Kálmán a Jókai-hagyomány folytatójának tekinthető. A nagy mesélő Jókai érdekes történeteihez hasonló történeteket ír, csak “már egy korszakkal frissebb” nyelvezettel és stílusban — és talán éppen ezért kicsivel talán könnyebb Mikszáthot olvasni, mint Jókait. Mikszáth inkább az élőbeszéd szófordulatait használja. Egy Mikszáth-anekdota szerint egy kórházban fekvő szakácsnő mondja azt az írónak, akitől kapott egy könyvecskét olvasni, hogy “de hát ilyet én is tudnék írni”. Mikszáth a legnagyobb dicséretnek tekintette ezt a véleményt egész életében. Igen. Mikszáthot azért is érezzük annyira magunkhoz közel állónak, mert úgy érezzük, hogy “ilyet mi is tudnánk írni”. Ugyanakkor novellái érdekesek, regényesek és persze végtelenül olvasmányosak és humorosak.

Az előadás fotóit a képre kattintva tekintheti meg

Mikszáth számára a legjobban ismert társadalmi réteg a dzsentri típusa, amely nem más, mint a nemesi középosztály. Ezt a típust ismeri és szereti, róla ír – hol tragikumba hajló történeteket, hol humoros anekdotákat – és reméli, hogy nem szállt el felettük a történelem és van számukra továbbélési lehetőség.

Ej, csak egészség legyen és egy kis tűrhető kártyajárás.

Első elbeszéléseiben még erősen jelen van a nagyvárosi élet nyomorúsága (ismerjük házasságának tragédiáját, majd ismételt házasságát Mauks Ilonkával). A Tót atyafiakban már a népélet tragikus és artisztikus ábrázolását kapjuk.

Mikszáth folyamatosan ír történelmi tárgyú regényeket is, melyekben a hazaszeretetet, a hazáért való önfeláldozást, a történelmi idillt egyaránt megtalálhatja az olvasó. De több történelmi tárgyú novellájában megcsillan a jellegzetes mikszáthi humor is. Ilyen például az “Egy éj az Aranybogárban”, vagy a “Szelistyei asszonyok” is, hogy csak a legismertebb kedvenceimet említsem.

Utolsó nagy műve “A fekete város” – amelyből egyébként valóban remek magyar filmsorozatot is forgattak – már a történelmi és egyéni boldogtalanságot és csapdahelyzetet tárja elénk.

Parlamenti publicisztikája egyedülálló. Parlamenti tudósításaival utánozhatatlan műformát teremtett. A polgári erkölcs, a demokrata és liberális alapeszmék határozták meg szemléletmódját. Csak nem szabad olvasásuk közben összehasonlítgatnunk a mai parlamenti beszédekkel az akkoriakat, mert esetleg túl sok kinevetni való hasonlatosságot fedezünk fel.

A magyar ember szereti keresni az igazságot, de nem szereti megtalálni.

Végezetül még egy idézet Mikszáthtól:

Tény azonban annyi, hogy ha pályámon végigtekintek, hogy érzem, egészen másféle író lettem volna, ha olvasmányaim történetesen más sorrendben következtek volna. Ha elébb kóstolom meg a pezsgőt és a Johannesbergit és csak azután a magyarádit vagy a tokajit. De hát így is jó.

Jó bizony, mi több: nagyszerű — nekünk, olvasóknak!

És utoljára egy valójában igazán nem ide illő, de Mikszáthra oly nagyon jellemző szállóigévé vált idézet a “Különös házasságból”:

Csak a békák brekegik a közeli mocsarakban:
»Urrak a papok! Urrak a papok!«

A Petőfi Sándor Könyvtár “Irodalmi arcképcsarnok” című sorozata a jövőben is folytatódik. Kérjük, programjainkról tájékozódjon a napi sajtóból, a műsorújságokból, és a könyvtár honlapjáról. A könyvtár rendezvényei ingyenesek, minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Tircsné dr Propper Valéria