Fábián Janka napjaink egyik legnépszerűbb romantikus regényírónője. A Miskolci Egyetem angol-történelem szakán végzett 1998-ban, majd pár évvel később az ELTE francia szakán szerzett oklevelet.

A hétköznapokban nyelvtanárként dolgozó fiatal írónő lelkesedik a 20. századi magyar történelem iránt. Kedvenc korszaka a századforduló, az aranykor, ahogyan ő mondja

“nem csak azért mert annyira szép és jó volt, hanem múltunkból érthetjük meg a jelenünket és azt a kort, amiben élünk. Nemcsak száraz történelemkönyvekből, hanem romantikus regényekből is szerezhetünk ismereteket.”

Fábián Janka írásai romantikusak, de mellette nosztalgikus hangulatúak, visszavisznek a múltba, igazán szórakoztatóak — hihetetlen báj és kedvesség árad belőlük. S ami a legfontosabb: könyveiben magyar emberek közt, magyar helyszíneken játszódnak az események. A magyar történelemben is lehet érdekes és izgalmas témákat találni.

A rendezvényen készült fotókat megtekintheti a képre kattintva

Itt, Miskolcon mutatta be először a közönségnek a napokban megjelenő új regényét, “Az angyalos házat”.

Az angyalos ház története az 1910-es évek és a háború kitörése között játszódik. A regénynek két kerettörténete van: az egyik 2008 és 2010 között játszódik, a másik pedig húsz évvel ezelőtt. amelyben egy egyetemista lány látogat egy idős hölgyet, Hilda nénit. A regény cselekményét voltakéáppen Hilda néni visszaemlékezései adják.

Mindannyian, akik részt vettünk az előadáson egy nagyszerű délután részesei lehettünk. Az “Emma szerelme” című Fábián-trilógiából elhangzott részleteket Ötvös Éva színművésznő előadásában hallgathattuk meg.

Fábián Janka regényei:

  • Virágszál
  • A német lány
  • Emma szerelme
  • Emma fiai
  • Emma lánya
  • Az angyalos ház