A Petőfi Sándor Könyvtárban 2011. november 15-én a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazságügyi Szolgálat drogprevencióval foglalkozó szakembere tartott előadást “Az igazság a drogokról” címmel.

Az előadásra Miskolc-Diósgyőr általános iskoláinak felső tagozatos diákjai jöttek el tanáraik kíséretével, hiszen valahol ők a legérintettebb, legveszélyeztetettebb korosztály, akiket minden módon védeni kell. Ezért gondoltuk úgy – mi, könyvtárosok -, hogy elsősorban Számukra kell megszerveznünk egy olyan előadást, ahol őszintén, kötetlenül hallhatnak a könnyű, úgynevezett “party-drogok” veszélyeiről és a komolyabb, súlyosabb kábítószerek típusiról, amelyek nagy eséllyel maradandó károsodást idéznek elő.

Természetesen a mi szempontunk az volt, hogy visszatartsuk a diákokat, megismertetve őket a drogok személyiség-romboló hatásával, és hogy eltántorítsuk azokat, akiket “csupán” a kíváncsiság vezetne a kábítószerek kipróbálásáig.

Az előadáson készült fotókat megtekintheti a képre kattintva

Az előadáson készült fotókat megtekintheti a képre kattintva

Ahogyan egy drogokkal foglalkozó könyv címe is írja: “földi pokol a drog”. Erről pedig Dante Isteni színjátéka jutott eszembe:

“Az emberélet útjának felén
Egy nagy sötétlő erdőbe jutottam,
Mivel az igaz utat nem lelém,
Ó, szörnyű elbeszélni mi van ottan,
S milyen e sűrű, kusza, vad vadon:
Már rágondolva reszketek legottan.
A halál sem sokkal rosszabb, tudom”

“És mint ki tengerről jött, sok veszéllyel,
amint kiért lihegve, visszafordul,
még egyszer a vadvízen nézni széllyel:
úgy lelkem, még remegve borzalommal
végignézett a kiállt úton újra,
melyen még élve senkisem jutott túl.”

A fenti sorokat Dante írta, aki 1265-ben született, és Babits Mihály fordította 1913-ban. A részlet idézet volt a Pokolból, de szólhatna akár a földi pokolról is, vagyis a drog sújtotta mai emberi lélek útjáról.

Az előadó megismertette a hallgatóságot a különféle szenvedélybetegségekkel, azok jeleivel és azzal, hogy a családban hogyan lehet felismerni a különböző jelekből, hogy valakivel baj van.

Azután természetesen magukról a kábítószerekről és romboló hatásaikról is hallhattak a fiatalok egy igazán korrekt ismertetést. Beszéltünk a felelősségről, az önámításról, a függőségről, a gyávaságról, és végezetül a gondozás és utógondozás lehetőségeiről és a kilábalás kegyetlenül rögös útjáról.

Őszinte szívvel remélem, hogy a programon részt vevő gyermekek lelkében nyomot hagyott az előadás és kétszer is meggondolják majd, ha életük során bármikor felmerül bennük a késztetés a drogok iránt.

“Boldogok, akik tudják, miért élnek,
mert akkor azt is megtudják, hogyan éljenek.”

(Dr. Gyökössy Endre)

Tircsné dr Propper Valéria