2011. okt. 27-én lezajlott a Helytörténeti sorozat 6., egyben utolsó programja “A Vitézi Rend megalakulása. Miskolc város elfeledett ünnepe” címen. Az előadást vitéz Kurucz Ádám mb. észak-magyarországi székkapitány tartotta.
Sokak számára ismeretlen történet a Vitézi Rend megalakulása és még inkább Miskolchoz való kötődése. Ennek az egy évnek eseményei bontakoztak ki részleteiben a kezdetektől a Rend létrejöttéig.
“Az első világháború vérzivataros évei után megtépve, de erkölcsi erejében le nem győzve, a magyarság megkezdte trianoni kálváriáját, a háború katonái visszatértek az eke szarvához, a munkaasztalok szerszámaihoz, de mindenki érezte, hogy a számla nincs kiegyenlítve, valamilyen formában meg kell jutalmazni azokat, akik hazájuk védelmében hősiességükkel kitűntek.”
Ennek az elgondolásnak megvalósítását ismerhettük meg. Horthy Miklós volt az, aki felhívással fordult az ország földbirtokosaihoz, melynek hatására megkezdődtek az első telekfelajánlások. Ezzel egy időben zajlott a Rend szervezeti kiépítése, a jelentkezők elbírálása. Később sor került a Vitézi Szék tagjainak és az első 24 megadományozott vitéznek eskütételére a Budavári Királyi Palota Zsigmond-kápolnájában (a miskolci Székely Frigyes az első 24 vitézek egyike volt).
Jelentős momentum, hogy Miskolc város tanácsa 15 katasztrális holdat ajánlott föl a tulajdonát képező földterületből a rend tagjainak. 1921. július 24-én, Miskolcon zajlott le – ünnepélyes keretek között – az első vitézi telek átadása. Városunk áldozatkész felajánlását Horthy Miklós hivatalos leiratban köszönte meg.
Az előadás végén az érdeklődők feltett kérdéseikre is választ kaptak.
Radeczki Zsuzsa
2011. november 10.
Tisztelt Olvasó Tábor!
Többen részt vettünk az egyik Vitézi Rendből az előadáson, és nagyon pozitívan ítéltük meg a Kormányzó Úrhoz és a rendhez kötődő történelmi tényeket. Sajnos azt kell megállapítanunk, hogy a Vitézi Rend egyesüléséről való információ közel sem tárgyilagos, mivel a rendek csak egy szelete olvadt össze. Ahhoz hogy a magyar nép és a az érdemszerző vitézek leszármazottai tisztán lássanak, a valós igaz magyar történelmet kell hirdetni és oktatni. ” Időtlen időkig”
v.n Bagy Szász Ottó
2011. november 12.
Nem voltam jelen, az előadáson, ettől eltekintve, semmi kétségem nincs, hogy tárgyilagos előadás volt. Viszont, félre kellene most már végérvényesen tenni mindenkinek, az önös érdekét, mondvacsinált, “örökös főkapitányosdit, meg, dezignált főkapitányosdit”. Ez a jelenség, ugyebár, a v József Árpád főkapitány nevével fémjelzett Vitézi Rendnél van jelen, de, aki olvassa a honlapjukat, és máshol megjelenő szösszenetüket, az egy sem a főkapitánytól származik, ő nem írhat sehová, nem szólalhat meg sehol, csak, a v Tassányi. Nem tudom, v Tassányi mitől fél, talán attól, hogy elveszíti a rend fölött az irányító szerepet? Szerintem, már ideje lenne, mert, akkor v József Árpád főkapitány úr, végre levegőhöz jutna. Mikor fordult elő a történelem folyamán, hogy apáról fiúra száll, a főkapitányi rang, soha, ennyi demokráciát megérdemel a Vitézi Szék, hogy saját hatáskörében válasszon főkapitányt. v. Tassányi leírt már olyat, hogy akit v. József Árpád főkapitány avatott rendi taggá, az, automatikusan, hozzájuk tartozónak érezheti magát.Mikor én ezt levélben, kértem, akkor, kijelentette kerek perec, hogy ez rám nem fog soha vonatkozni! Megjegyzem, az ottani állapotokat, én már korábban bíráltam, v Tassányinál, így, mint az ottani “első számú vezető” azonnal kijelentette, hogy nekem náluk semmiképpen nincs helyem, még ha v. József Árpád avatott, akkor sem, mert, ő egy személyben így döntött. Ilyenek a demokratikus rendek, egyszemélyesek. És, még egy, jó volna végre tudni, hogy számszakilag, hány Vitézi Rendi tag van, mert, ahányan nyilatkoznak erről, mindenki, 3-4 ezer főről beszél, de, azt hallani, hogy Magyarországon, és hozzájuk tartozó külhonban, kb. 6 ezer vitéz van. Akárhogyan is számolom, ha a három létező rendet veszem alapul, ahol, mindenhol, átlagban, 3 ezerről számolnak be, akkor, az már 9 ezer. nem tudom, hogy miért érdekük ez a rendeknek, hogy nem a valóságos számokat írják, talán így akarják bizonyítani a vitézek felé, hogy ők a legnagyobbak, mindenkinek hozzájuk illik csatlakozni? Nekem az a véleményem, aki, elsőnek ismerte fel, az egyesítés fontosságát, annak adja meg az összes rend a lehetőséget, hogy végigvigye, amit elkezdett, mindenki ide csatlakozzon, és, az egyeztetés alkalmával, tárgyalják meg, a rendi vezetés felállításának módját, az új Kódex megalkotását, és a rendi élet további működését.
2011. november 19.
Palczer Lajos véleménye az elhangzott előadásról homlokegyenest ellentétben van további mondanivalójával és magán viseli a tárgyhoz kapcsolódó tájékozatlanságát. Nevezett úr nem is vitéz, bár önkéntesen annak titulálja magát. A szabad társadalom adta keretek igen tágak, de azért nem illik hamis címekkel dicsekedni, ugyanis Palczer úr nem vitéz és személye nem meríti ki a Vitézi Rend által meghatározott kvalifikációkat. Erről ennyit.
Amit József Árpád Főkapitány Úrról ír az egyenesen elfogadhatatlan. Olyant állít egy szuverén személyről, saját hazánk állampolgáráról, mely nem felel meg a valóságnak és úriemberek között egy bocsánatkérésnek kellene követni elhamarkodott kijelentését. Palczer Lajos úr nincs tisztában a Vitézi Rend struktúrájával, vagy nem akar tudomást szerezni róla. A Vitézi Rend nem egy demokratikus rend. Demokratikus rend nincs is, ha ilyen lenne, nem lenne rend!
A Vitézi Rend egy autonóm szervezet, mely olyan információkat ad ki tagságáról, amit a Vitézi Rend vezetősége, akar. Hangsúlyozni kívánom, hogy nem mennyiségre, hanem minőségre törekszünk!
Ajánlom Palczer úrnak, hogy ne folytassa aránytévesztéseit a Vitézi Renddel kapcsolatban, hiszen nagyon kevés ismeretekről tesz tanúságot ebben a témában. Kívánunk Palczer úrnak a magyar társadalomért tenni akaró munkájához sok sikert, de ne keverje ebbe bele a Vitézi Rendet. Világmegváltó beállítottságú személyekből hemzseg a világ, de sajnos az igazi Megváltó eljövetelére még várnunk kell!
2011. december 1.
Morfondíroztam rajta, hogy v.n. Tassány úrnak válaszoljak e, mert, valóban nem vagyunk egy súlycsoportban. Nekem, valóban nem jutott anno, kardos jelvény, mert, a tisztességes, levitézlett, bűneik elől elmenekülő személyeknek, szükségük volt rá, hogy jó hozományért, oda adhassák olyan személyeknek, akik, jószerivel azt sem tudják hol van Budapest, a magyar nyelvet, pedig, hírből sem ismerik, szegény v. Horthy Miklós főkapitány úr, forog a sírjában. Ezért kellett v. Ajtós József László főkapitány-helyettes úrnak távozni önöktől, mert, ezt számon akarta kérni önökön, hogy, hogyan lehet, külföldi személyeket, kardos vitézzé avatni, akiknek, a magyarsághoz életében semmi köze nem volt. Ő egy talpig úriember! Ennyit az ön híres Rendi “minőségi” állományépítő munkájáról. Tudja kedves uram, ha látta volna a Mágnás Miska című nagy operettet, akkor, tudná, hogy ki az úriember. Ön csak, annak mondja magát, közben, minden cselekedete, megnyilvánulása, ellentétes az egyesítési törekvésekkel, és kisstílű. Köszönöm a jókívánságait, építem is a magyar társadalmat, amíg az erőm engedi, remélem ISTEN sokáig engedi, tehetem ezt azért, mert, bár,én is megtehettem volna, nem hagytam cserben a hazámat, én itt voltam kénytelen élni dolgozni hazámért, mert, én nem tudtam volna semmi pénzért, hazát cserélni, mert, aki, elcseréli hazáját, az a szívét is elcseréli kedves uram.
Köszönöm, én ezzel befejeztem, bármit is válaszol!