Az előadáson készült fotókat a képre kattintva tekintheti meg

Az előadáson készült fotókat a képre kattintva tekintheti meg

A Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Kaffka Margit Könyvtárában 2011. október 11-én “Nem viccelek, csak játszom” címmel Pregitzer Fruzsina tartott önálló estet. A művésznő a Nyugat szerzőinek műveiből válogatott, mondott verset, prózát, sanzonokat énekelt. Zongorán Tamás Attila kísérte.

Az esten az alábbi művekből hangoztak el részletek:

  • Móra Ferenc: Szakadsz-e már cérna?,
  • Ady Endre: Akkor sincsen vége,
  • Kosztolányi Dezső: Én öngyilkos leszek és A szegény kisgyermek panaszai,
  • Karinthy Frigyes: Királyfi, Mint egyszerű rikkancs kezdte és A cirkusz.

A közönség örömmel hallgatta a megzenésített verseket is:

  • Eisemann Mihály: Szegény ártatlan kislány,
  • Fényes Szabolcs – G. Dénes György: Köszi köszi,
  • Lovászy Károly: Négy fekete ló,
  • Szép Ernő: Hinta,
  • Selmeczy György – Maár Gyula: Ez csak színjáték, valamint
  • Nádor Mihály és Szirmay Albert műveit.

A jelenlévők érzelmeire nagy hatással voltak az elhangzott művek, hol könnycseppeket, hol mosolyt csalva az arcokra.