2011. október 4-én a Petőfi Sándor Könyvtárban került sor a “Barangolás a zene világában” című sorozatlegutóbbi előadására “Hangszerek parádéja” címmel. Az előadó, ahogy azt már az érdeklődők megszokhatták, ezúttal is Bócz Sándor zenetörténész volt.

Október hónap elvileg már az ősz időszakához tartozik, de most megtréfált bennünket az időjárás, hiszen olyan napfényes reggelre ébredtünk, mint ha nyár lett volna. De hogy kicsit előre is készüljünk az őszre és kellemes hangulatba kerüljünk, kézenfekvő volt az előadó részéről, hogy Vivaldi “Négy évszak” című kamaramuzsikájának “Ősz” tételével induljon az előadás. Minden idők legtökéletesebb kamarazenéjét az I Musici di Roma együttes előadásában hallgattuk meg.

A virtuozitást általában zenedarabok jellemzőjeként szokták emlegetni, de virtuóz költemények is születtek már — ilyen Weöres Sándor “Téma és variációk” című költeménye, amelyet Latinovits Zoltán tolmácsolásában hallgathattunk meg és amely költemény rendkívül vidám hangulatot teremtett a Petőfi Sándor Könyvtárban. A kellemes hangulat érdekében bevezetőként Jakab Pazeller “Herkulesfürdői emlékeinek” dallamain andalodhattunk tovább és képzelhettük magunkat még a nyárba.

Az előadáson készült fotókat a képre kattintva tekintheti meg

Majd pedig megkezdődött a valódi előadás és címének megfelelően megindult a hangszerek parádéja, méghozzá a szimfonikus zenekar – mint legteljesebb csoportja a hangszereknek – bemutatásával. Ezt pedig nem is tudta volna találóbban bemutatni nekünk Bócz Sándor, mint Benjamin Britten “Változatok és fúga egy Purcell-témára” című művén keresztül. Brittent 1945-ben bízta meg a brit Nevelési Minisztérium, hogy fiatalok részére írjon egy olyan oktató darabot, amely segítségével megismerkedhetnek a zenekar valamennyi hangszerével. Brittennek az az ötlete támadt, hogy Purcell “Abdelazar, vagy a szerecsen bosszúja” című kísérőzenéjének rondó-témáját használja fel erre a célra.

A darabban a következő hangszerek szólalnak meg: a vonós hangszereken kívül két fuvola, “madárka-hangú” pikoló, két “szerelmes” oboa, két “bársonyos” klarinét, két fagott, négy kürt, két “harcias” trombita, három harsona, tuba, üstdob, nagydob, pergődob, cintányér, tamburin, triangulum, fadob, xilofon, kasztanyetta, gong, csapófa és hárfa. A bevezetőben a Purcell-témát halljuk az egész zenekartól, majd egyenként a hangszercsoportoktól, majd pedig együtt, egyszerre az egész zenekartól ismét az egész Purcell-témát, mintegy keretbe foglalva a művet. Lenyűgöző darab volt.

A hangszerek pedig “parádéztak” tovább és következett a hárfa. Ez a háromezer éves pengetős hangszer az egyetlen, amelyet a modern nagyzenekarokban rendszeresen használnak. A hárfa még ma is rendkívül díszes kivitelben készül, eleje aranyozott, klasszicista oszlop-utánzat. A hárfának, mint hangszernek bemutatására a legalkalmasabb darab Saint-Saens “Állatok farsangja” című művének “Hattyú-tétele”, hiszen a hárfa tökéletesen tudja visszaadni a vízen úszkáló kecses, hófehér hattyú könnyed, légies mozgását.

Legnagyobb meglepetésünkre az előadó egy saját, különleges felvételét is lejátszotta nekünk, ahol a Magyar Operaház hárfaművésze swing-dalokat játszott hárfán. Valami hihetetlenül különleges volt a hangzása.

Hárfa után az orgona következett. Az orgona bemutatása esetében nem maradhat ki a zenetörténelem legnagyobb orgona-zeneszerzőjének Bachnak “D-moll toccata és fúga” darabja. Mi a toccata tételt hallgattuk meg. Bócz Sándor elmesélte a hallgatóságnak, hogy a finnországi Lahtiban minden évben orgonafesztivált rendeznek. Ez egy olyan különleges fesztivál, ahol nem csak az a cél, hogy az orgona, mint hangszer megszólaljon, és az orgonaművészek megmutassák művészetüket, hanem az is, hogy az orgona-művészek eredetileg nem orgonára írt műveket mutatssanak be, orgonán előadva. Megtudtuk, hogy Leopold Stokovszki igen sok darabot hangszerelt orgonára. A hallgatóság legnagyobb meglepetésére Hacsaturján “Kardtáncát” hallgattuk meg orgonára áthangszerelve — és a majd három ezer éves hangszer tökéletesen vissza tudta adni hangzásban a Kardtánc dinamikáját és szenvedélyességét. De meghallgattuk Csajkovszkij “Virágkeringőjét” is, szintén orgonán előadva. Így is gyönyörű volt.

A gitár lett a délelőtt utolsóként bemutatkozó hangszere. A hangszer jellegzetességéből adódik, hogy különösen a spanyol zenedarabokban talált célba hangja, dinamikája. Hiszen a feszes, szenvedélyes, elegáns flamenco zene elképzelhetetlen gitárkíséret nélkül.

A egyik legismertebb spanyol gitárzeneszerző, Rodriguez: Alhambrai “Emlékét” hallgattuk meg. Majd Albeniz “Tangoja” következett, a gitármuzsika illusztrálására végezetül Fernando Sor “Mozart variációja” hangzott fel. Sor egyébként spanyol gitárművész és “a gitár Beethovenjének” szokták nevezik. A bécsi klasszicizmus legkiválóbb gitárművésze ő.

A hangszerek parádéjának délelőttjén végezetül ismét a zenekart csodáltuk, mint a legtökéletesebb “hangszert”, mintegy keretbe foglalva Bócz Sándor előadását: Muszorgszkij “Egy kiállítás képeit” néztük-hallgattuk meg. Végigsétáltunk Muszorgszkij barátjának, Viktor Hatmann-nak posztumusz kiállításán a “Promenád-zenével” és meg-megálltunk egy-egy kép előtt. Megnéztük “A gnóm” című festményt, zúgott felénk az ökrök vontatta, nagy kerekű, lengyel szekér, a “Bydlo”, “kikeltek a tojásból a csibék, és táncra perdűltek”, részt vettünk “A limoges-i piac” forgatagában, végezetül megdöngettük “A kijevi nagykaput”.

Különleges, tartalmas, élvezetes és rendkívül szórakoztató előadáson vehettünk ismét részt. Barangolás a zene világában Bócz Sándor vezetésével legközelebb november 8-án, 9:30-tól lesz, amikor az Operett-világba fogunk ellátogatni. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

A Petőfi Sándor Könyvtár további programjairól tájékozódhatnak a könyvtár honlapjáról, a Miskolci Naplóból és a Miskolci Műsorból.

Tircsné dr Propper Valéria