Immáron harmadik éve kedveskedik a Petőfi Sándor Könyvtár október hónapban gyermek olvasóinak egy különleges családi szombat délelőttel, amelynek témája az angolszász eredetű Halloween. Persze mi, a Petőfi könyvtárosai ezt is – mint általában mindent – átformáljuk és a magyar, vagyis a diósgyőri gyerekek kedvére alakítunk. Így aztán ez a Halloween is a varázslásról, boszorkányokról, denevérekről, pókokról, játékokról szólt, minden olyan dologról, amit szeretnek a kicsik és a nagyobb gyerekek is.
Mint minden rendezvénye a Petőfi Könyvtárnak, ez is természetesen ingyenes volt. A családi délelőtt forgatókönyve a már ismert vezérelveken alapult — volt stílszerű barkácsolás és kézműveskedés: üvegfestés, üvegmatrica festés; természetesen pókok, kígyók, kísértetek voltak a főbb motívumok. Még arra is figyeltünk, hogy az ügyesebb és a kevésbé jártas gyerekek egyaránt megtalálják a számukra megfelelő szintű rajzot. Vagyis minden korosztály találhatott kedvenc képet a saját üvegfestéséhez.
A másik barkácsolási lehetőség “Drakula gróf” elkészítése volt, méghozzá fehér műanyag kiskanálból és dekorgumiból. A végeredmény egy nagyon aranyos vámpír lett. A harmadik kézműves-feladat egy gyermekszobába való kísértet-óra elkészítése volt. A végeredmény egy olyan óra lett, amelynek a mutatói mozognak és alkalmas lehet a kicsik számára az óra számlapjával történő megismerkedésre — és persze nagyon aranyos fehér kísértetek lógnak róla (amelyek egyébként papírzsepiből vannak).
Mindig nagyon figyelünk arra, hogy a kézműveskedések anyagszükséglete nagyon kevés legyen és nagyon egyszerű anyagok felhasználásával szülessenek meg aranyos játékok.
A program meglepetése fél tizenegykor lépett színre Szűcs Ádám bűvész személyében, aki valóban “elvarázsolta” a gyerekeket.
Természetesen nem csak kézműveskedni, hanem játszani is lehetett — például egy gondolkodtató stratégiai játékot, amely a malomjáték mintájára épült fel, de természetesen kapcsolódott a halloween hangulatához, ugyanis pókok üldöztek egy legyet. Öt pók próbálta bekeríteni a pókháló szálainak mentén az ügyes legyet, “aki” – ha jó stratégiai érzékkel rendelkezett, akkor – bizony simán hoppon hagyta a gonosz Pók Icákat és Pók Istvánokat.
Volt aztán még háromdimenziós pókháló-kerülgető, mászójáték és darts-szerű pókcélbadobálós — és persze varázs-jósda, valódi varázslámpával és boszorkánnyal. A legnagyobb sikert a kicsik körében általában a “Borzalmas Büfé Étlapja” aratja. A kínálatból:
- mindenízű kukac kupac (puffasztott kukorica vegyes ízben),
- félbevágott szemgolyó (házi Raffaello barna csoki drazséval),
- nyálkás hínár (gyümölcskocsonya),
- levágott, véres mutatóujj (fél virsli kecsappal).
Itókának pedig:
- sárkányvér (vagyis meggyszörp) és
- boszorkányfőzet (közönséges tea).
A vendégkönyv tanúsága szerint ismét elnyertük munkánk köszönetét, hiszen a gyerekek csak köszönni és lelkesedni tudtak a rendezvényért. Több, mint hetven gyerek és szüleik vettek részt ezen a családi délelőttön a Petőfi Sándor Könyvtárban, 2011. Mindszent havának 22. napján.
Tircsné dr Propper Valéria

Eddig nem érkezett hozzászólás