Az “A magyar történelem századai” történelmi sorozat “A honfoglalás és a kalandozások kora” című, második előadására került sor 2011. szeptember 22-én 15 órától a Petőfi Sándor Könyvtárban. Az előadó dr. Tóth Péter tanszékvezető egyetemi docens, a Miskolci Egyetem tanára volt.

A magyar honfoglalás előzményei a messzi ázsiai sztyeppére vezethetők vissza — a magyar honfoglalás az ott megindult nomád népvándorlásoknak, illetve az ott kirobbant háborúknak a következménye volt. Azt le kell szögeznünk, hogy írásos emlék ebből a korból nagyon kevés maradt fenn, de azért létezik néhány. Legfontosabb talán Bíborban született Konstantin császár történetírása, ahol több utalás is esik honfoglaló őseinkről.

Mindenképpen meg kell említenünk a honfoglalással kapcsolatban a kettős honfoglalás elméletét, amely László Gyula nevéhez köthető. László Gyula professzor – aki régész volt – véleménye szerint a honfoglalás kori ásatásokat vizsgálva arra a következtetésre juthatunk, hogy Árpád magyarjai a Kárpát-medencében találták 895-ben Baján kagán késői avar “griffes-indás” népességét. A bizánci történetíró írja, valahogyan így: “a bejövő magyarok hasonló öltözetű, hasonló alkatú népeket találtak itt, akik egy nyelven is beszéltek”. Joggal vélheti hát a történettudomány, hogy akkor azok a “népek” magyarok voltak.

A honfoglalás maga két szakaszra osztható. Az első szakasz 895-ben – bizonyos történészi vélemények szerint – a Vereckei-, Uzsoki-, Tatár-, Radnai-, Borgói-hágókon és a Tölgyes és Békás-szoroson keresztül, a besenyők elől menekülve, lecsökkent állatállománnyal történt. Anonymus a honfoglalás után háromszáz évvel íródott gestájában megfogalmazott véleménye szerint a nomád magyar törzsek a Vereckei-hágón át jöttek az új hazába, Árpád vezetésével.

Amikor Erdély földjére léptek, a honfoglaló magyarok – a nomád népek hagyományainak megfelelően – valószínűleg feláldozták fejedelmüket, Álmost és az új hazába már a fiatal vezér, Árpád vezette a honfoglalókat. Elfoglalták a Tisza mentét és a Duna-Tisza közét. Ó-pusztaszernél pedig elrendezték népünk dolgait.

Az előadáson készült fotókat megtekintheti a képre kattintva

A második szakaszra 899-900 körül került sor, amely tulajdonképpen már a kalandozások kérdéskörébe esik, mivel a lassan megerősödő és berendezkedő magyarok elkezdték “zaklatni” a Pannóniát uraló frankokat. Arnulf frank vezér megvásárolta a magyaroktól a békét és egyben a magyarokat ellensége, Berengár itáliai birtokai felé irányította. Így a magyarok a szomszédos Pannónia helyett a távoli Itáliába indultak kalandozni. Az esztendőt Itáliában töltötték. Próbálkoztak például Velence és Milánó elfoglalásával, ami nem sikerült ugyan, de több más várost viszont elpusztítottak — így például Modenát is. A Brenta folyó mentén fényes diadalt arattak Berengár csapatai fölött.

A telet is Itáliában töltötték és 900 tavaszán indultak hazafelé — ha már ott jártak, azért csak végigpusztították Pannóniát is, de még nem foglalták el. Ámbár a nomád taktika szerint az ilyen pusztítás mindig megelőzte a tényleges elfoglalást. Közben azért támadást indítottak a bajorok ellen is, és elfoglalták Morvaországot. A bajorföldi akcióból hazatérőben foglalták el véglegesen Pannóniát, vagyis a mai Dunántúlt.

A magyar honfoglalás megítélésében kétféle nézet alakult ki a történészek körében. Az egyik vélemény szerint a honfoglalás nem volt más, mint egyszerű szállásváltás. Ha azonban néhány évszázad, vagy pláne évezred távlatából tekintjük a honfoglalás tényét, akkor az a magyar nép életében korszakos jelentőségű esemény lett.

Az első kalandozások 899-900-ban indultak meg, alig négy évvel azután, hogy a magyarok birtokba vették az új hazát. Lombardiába indultak és szépen végigpusztították, -rabolták az útjukba eső területeket. Egészen Páviáig hatoltak. A 899-ben kalandozni induló magyarok a déli útvonalon indultak Lombardiába. A közel ötezer fős magyar csapat a “nomád taktika” alkalmazásának köszönhetően volt legyőzhetetlen és mérhetett például döntő győzelmet Berengár mintegy 15 ezer fős seregére. Modena városának feldúlása után született meg a híres ima is: “a magyarok nyilaitól ments meg, Urunk minket”. Nos, Urunk nagyon sokáig nem mentette meg az itáliai városlakókat a magyarok nyilaitól. Egyébként egyes történészek nézetei szerint ez a másfél évig tartó itáliai kalandozás egy további honfoglalási kísérletnek is tekinthető, amely aztán nem valósult meg.

Az előadáson készült fotókat megtekintheti a képre kattintva

Közel harminc éven át zaklatták a művelt Európát őseink és néhány kisebb vereségtől eltekintve végigrabolták a birodalmakat. Az első igazán komoly vereség 933. március 15-én érte őseinket és “a merseburgi csata” néven került be történelmünkbe. Tóth Péter tanár úrtól megtudtuk, hogy ennek a csatának csupán azért lett “merseburgi” a neve, mert Merseburgban épült egy templom, amelynek freskója ezt a csatát örökítette meg. Napjainkra már a templom sem áll. A csata egyébként a Riade folyó mellett zajlott. A 934-es év eseményei azonban azt mutatják, hogy a merseburgi vereség azért nem lehetett olyan nagy, hiszen a következő évben két kalandozó hadjáratot is indítottak őseink, egyet Nyugat-Európába, egyet pedig a Balkánra.

Az igazi, nagy vereség 955-ben következett be Augsburgnál. A Lech-mezei csata után Fajsz fejedelmet leváltották és a legkisebb Árpád-fiúnak, Zoltánnak afia, Taksony lett a fejedelem. Az új nagyfejedelem külpolitikája viszont az augsburgi vereség következtében alapvetően megváltozott és arra kényszerítette Taksonyt, hogy véget vessen a kalandozásoknak…

A Petőfi Sándor Könyvtár történelmi sorozata 2011. október 26-án folytatódik az Árpád-házi királyok történetéről szóló előadással. Az ingyenes programra minden érdeklődőt szeretettel várunk!

A Petőfi Sándor Könyvtár további programjairól tájékozódhatnak a könyvtár honlapjáról, a Miskolci Naplóból és a Miskolci Műsorból.

Tircsné dr Propper Valéria