A Petőfi Sándor Könyvtár augusztus másodikán rendezte meg az Éjszakai Könyvbaglyok 2. Találkozóját. Ez egy nagyon különleges és élvezetes program a könyvtár gyermekolvasóinak. A könyvtár gyermekrészlegében egész évben úgynevezett “Faliújság-játékok” vannak meghirdetve számukra. Ezek egyéni játékok, minden hónapban más-más feladat várja a gyerekeket, csupán a típus-feladat állandó.
Azok a gyerekek, akik minden hónapban részt vesznek a játékban, a hónap végén eredményeiktől függően egy kis ajándékot kapnak. Akik pedig egész évben a legaktívabbak és legeredményesebben fejtik meg a feladatokat, azok a gyerekek – immáron második éve – augusztus hónap elején meghívást kapnak a könyvtártól egy éjszakai könyvtári rendezvényre. Az ötlet alapja természetesen a múzeumok éjszakájából és a Szegedi Egyetemi Könyvtár által rendezett könyvtári éjszaka ötletéből származott, de mi átformáltuk és kiegészítettük — oly módon, hogy ilyen típusú rendezvényt végül is könyvtárunkon kívül senki más nem csinál.
Augusztusban könyvtárunk nyári nyitva tartás szerint 9-17 óráig tart nyitva, a meghívott gyerekek pedig zárásra – vagyis 17 órára – érkeznek és másnap reggel 9-ig, nyitásig vannak velünk a könyvtárban. Érkezés után rövid játékos bemutatkozásra kerül sor, hiszen a gyerekek nem ismerik egymást, majd pedig valamilyen könyvtári tematika szerint foglalkozunk a kis vendégekkel.
Tavaly könyvtári játékok voltak a központi faladatok, az idén pedig csillagászkodtunk. Vendégeink megismerkedtek a Naprendszerrel, a Tejúttal, az égitestekkel, de játékos horoszkópot is készítettünk és a különféle zodiákus jegyeket is átvettük, jellemzőikkel együtt. Majd pedig csillagjegyekhez kapcsolódó mozgásos játékokat játszhattak, például rákjárás hátrafelé, vak kígyómozgás (akadályok között szlalomoztak a gyerekek egymás vállába kapaszkodva és csak az elő gyerek szeme volt nyitva) stb.A vacsora a könyvtár kertjében hangulatos tábortűz mellett szalonnasütés volt. Az idén ugyan majdnem elmosott bennünket az eső, de gyors iramban még éppen meg tudtuk sütni a szalonnát, zsíros kenyér is jutott mindenkinek. Sajnos most az időjárás nem volt egészen kegyes hozzánk és a vacsora utáni betervezett program elmaradt, mert nem mertünk elindulni a gyerekekkel egy nagyon érdekes látogatásra, de megígértük nekik, hogy jobb időben pótolni fogjuk velük. A Csillagvizsgálóban tettünk volna egy különleges látogatást, ahol is meghallgathattak volna a gyerekek egy rövid ismeretterjesztő előadást az égitestekről, majd pedig a teleszkóppal meg is nézhették volna a látható csillagokat. De hát nagyon borús és felhős volt az idő, így nem láttak volna semmit a csillagokból. No de majd egyszer később azért pótoljuk ezt a páratlan programot.
Helyette kézműveskedtünk a gyerekekkel és ekkor sem lettünk hűtlenek a csillagokhoz, hiszen gipszből előre kiöntött égitesteket (nap, hold, telihold, fogyó hold, csillag stb) színezhettek. Majd “esti mese” helyett olvashattak és a csillagászati könyvek és lexikonok, térképek között bogarászhattak.
Ezután rövid “cicamosdás” következett — és irány az ágy, lefekvés. Vagyis mindenki bebújt a saját hálózsákjába, hiszen a program érdekessége és különlegessége éppen az, hogy az éjszakát is a könyvtárban tölthetik a gyerekek, természetesen könyvtárosok felügyelete mellett. Hát, alvás nem nagyon volt ugyan, de a gyerekek nagyon élvezték most is, hogy ilyen különleges helyszínen vannak és nem a saját ágyukban töltik az éjszakát. Volt olyan gyerek az idei vendégek között, aki még soha nem aludt távol a családjától.
Másnap reggel pedig ismét mosdás, reggeli, majd rendcsinálás a könyvtárban és már el is jött a 9 óra — és vége lett ismét egy nagysikerű rendezvénynek a Petőfi Sándor Könyvtárban. Már csak a búcsúajándék átadása maradt hátra. Tavaly egy bagoly alakú hűtőmágnest kaptak a gyerekek, az idén pedig egy bagoly-nyakláncot.
Könyvtárunknak ez a rendezvénye – minden más rendezvényünkhöz hasonlóan – természetesen ingyenes volt a résztvevőknek. Köszönjük felnőtt olvasóink természetbeni segítségét, mely segítséggel könnyebben tudtuk megvalósítani a programot. Köszönet Balogh Zoli bácsinak, kedves olvasónknak, aki például gyümölcsöt hozott a gyerekeknek, egy másik kedves hölgy pedig lekvárt a reggelihez. Számunkra ezek a gesztusok nagyon sokat jelentenek, hiszen ezek segítségével könnyebben tudjuk megvalósítani terveinket.
Köszönet a támogatásért mindenkinek és reméljük, hogy 2012-ben is lesznek még Könyvbaglyok a Petőfi Sándor Könyvtárban!
Tircsné dr Propper Valéria

Eddig nem érkezett hozzászólás