Ezután a program gerincét adó “Aranysityak” című verses antológia bemutatója következett szintén Lavotháné Dr. Jáger Katalin értő elemzésével, a sárospataki ART ÉRT Művészeti Iskola növendékeinek előadásában és Csetneki József énekes-gitáros közreműködésével.
Az avasi általános iskolák nebulói és kísérő tanárai zsúfolásig megtöltötték az amúgy sem nagy könyvtári teret, s örömünkre szolgált, hogy Vészits Andrea filmrendező, Móra dédunokája, F. Tóth Géza a Diósgyőrért Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke és a Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ “vezérkara” az idén is megtisztelte jelenlétével az emléknapot.
Záróakkordként 14 órakor a miskolci Móra-hagyomány ápolói ünnepélyes koszorúzásra gyűltek össze a Nagyavas középsor 648. sz. pincéjénél, ahol Dankó-nóták is elhangzottak a nagy író emlékére.
Az Avasi Könyvtár 2010. május 17-én vette fel Móra Ferenc nevét ünnepélyes emléktábla avatással egybekötve, s egész napos rendezvénysorozattal tisztelegve az író emlékének.
Móra Ferencet szakmai és baráti szálak is fűzték Miskolchoz, elsősorban Leszih Andor múzeumigazgató és Tauszig Mária irodalomtanár személyében. 1929-ben kétszer is járt Miskolcon hivatalos ügyben, 1933. május 15-17. között barátaival találkozott, többek között Marjalaki Kiss Lajos avasi pincéjében, melynek emlékére Móra halála után minden év május 16-án összegyűltek a Móra baráti kör tagjai, s a pince falán emléktábla hirdette:
ITT VOLT UTÓLJÁRA
GONDTALAN ÉS BOLDOG
MÓRA FERENC
1933. május 16.
“Az emléktáblát Marjalaki Kiss Lajos készítette el márványból és nevezte el saját pincéjét Móra pincének. Felavatására 1934. május 16-án került sor, amelyre Sassy Csaba verset is írt. Móra Ferenc emlékét a baráti társaság rendszeresen ápolta és Miskolcon évente Móra napokat tartottak. A Móra-nap legfontosabb »kellékei« a Sassy-féle emlékversek mellett az emlékbeszédek voltak, amelyeket leggyakrabban Leszih Andor vagy Marjalaki Kiss Lajos tartott. Sassy Csaba még akkor is írja a Móra-napi verseket, amikor a baráti társaság szétesett. A háború mindent elpusztított, a pince és a borház is újgazdára lelt és átépítették. A márványtábla is eltűnt és a baráti társaság tagjai is meghaltak. A hagyomány is megszűnt és feledésbe merült. Ma már arra is nagyon kevesek emlékeznek, hogy Miskolcon a május 16-a Móra emléknap volt barátainak. Az utolsó baráti összejövetelt 1950. május 16-án tartották a megjelölt, a most 648. számot viselő avasi pince előtt.
A Vasasztal Társaság, a Miskolci Városszépítő Egyesület, és a Diósgyőrért Közhasznú Alapítvány fontosnak tartotta, hogy a Móra-napi kulturális hagyományt ismételten életre keltse, s 2007. május 16-án a márványtáblát is újraállíttatták.” (F.Tóth Géza)

Eddig nem érkezett hozzászólás