2011. április 29-én a Szabó Lőrinc Könyvtár Letéti Hangos Könyvtárában “A kézzelfogható zene” című előadássorozat koncertjén a fúvós hangszerek mutatkoztak be. A zenészek ezúttal a trombita, vadászkürt, fagott, klarinét, oboa világba kalauzolták el a résztvevőket. A különböző hangszerekkel, zeneművek részletein keresztül ismerkedhettek meg a hallgatók.

Munkatársunk Szalay Árpádné, Dóra nénit, a könyvtár hűséges olvasóját kérdezte a rendezvény sorozat élményeiről, személyes benyomásairól, melyen keresztül bepillantást kaphatunk a zenei élet ezen rendhagyó területére.

Könyvtáros: Mi a véleménye az előadásról?

Szalayné Dóra néni: Nagyon tetszett az előadás, olyan ismeretekhez jutottam, amelyeket 82 évem alatt nem tapasztaltam. Nagyon szeretem hallgatni a komolyzenét, egy-egy zeneszerzőt is ismerek. Ha elmegyek egy hangversenyre, akkor gyönyörködöm az előadásban, a szép zenében, ha a televízióban, rádióban hallgatom, akkor ugyanazt érzem. Ezeken az előadásokon viszont sokkal többet kaptunk. Fontos és szórakoztató történeteket hallhattunk a zeneszerzőkről, az elhangzott művekről, amelyeket a Miskolci Szimfonikus Zenekar művészei mutattak be. A megszólaltatott hangszerek eredetéről, tulajdonságairól, felépítésükről is sok-sok újdonságot hallhattunk, anekdotákkal fűszerezve, szöveges ismeretekkel színezve. Akinek nincs zenei elméleti alapismerete, annak is könnyen érthető és élvezhető volt ez az előadás.

Könyvtáros: A sorozat címe “A kézzelfogható zene”. Hogy érzi Dóra néni, jó ez a címválasztás?

Szalayné Dóra néni: Már 10 éve csökkentlátóként csak nagyon közelről és tapintással tudok ismereteket szerezni. A hallásommal nincs probléma, tehát a zenét hallgathatom, de a hangszerek formáját csak közelről ismerem fel. A lehetőség, hogy meg is foghattam, tapinthattam, különleges élményt jelentett számomra. Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget, hogy részt vehettem a hangszerbemutató előadásokon. Külön köszönöm a műsorvezető csembalóművész közvetlenségét, a művészek kedvességét, az előadás hangulatát.

Könyvtáros: Én is köszönöm, hogy Dóra néni megosztotta velünk az élményeit, és a sorozat következő előadására is szeretettel várjuk!