A Petőfi Sándor Könyvtár a legkisebb “olvasóira” is gondol: már két éve működik könyvtárunkban a Boribon Baba-mama Klub, amelynek keretében a legkisebbek és szüleik számos élménnyel lettek gazdagabbak.
Minden hónap első szerdáján az óvoda előtti korosztály kicsikéinek tartunk érdekes foglalkozásokat, ahol az apróságokkal együtt mondókázunk, képeskönyvekből mesélünk — az anyukáknak és apukáknak pedig praktikus tanácsokat adunk, de legfőképpen egy kellemes helyszint biztosítunk, ahol a kisgyerekes szülők találkozhatnak, beszélgethetnek, kikapcsolódhatnak és még a picik sem sírnak.
Április 12-én 9 órától két éves születésnapi találkozóját tartotta a Boribon Klub. Ebből a különleges alkalomból adódóan a Csodamalom Bábszinház három művésze bábelőadást tartott a kicsiknek. Speciális “babaszínházi” előadásukat tekinthették meg a jelenlévők “Négy évszak” címmel. Az előadás sikerét mi sem bizonyította jobban, mint az, hogy senkinél nem tört el a mécses.
A babaszinház után a szokásoknak megfelelően alkalom volt most is mondókázni, képeskönyveket nézegetni és beszélgetni.
A Boribon Baba-mama Klubnak bárki tagja lehet, a “feltétel” csupán annyi, hogy a könyvtár beiratkozott olvasójának kell lenni. A rendezvényeink természetesen ingyenesek. A klubtagokkal szinte napi kapcsolatban állunk emailen és telefonon keresztül.
Foglalkozásainkra mindenkit szeretettel várunk!

Eddig nem érkezett hozzászólás