A történeti kiállítást Ádám Ibolya, a Kulturális és Vendégforgalmi Osztály vezetője nyitotta meg, hangsúlyozva a bibliotéka szerepét a miskolci és észak-magyarországi közgyűjtemények között. A kiállítás anyagát Varga Gábor, a muzeális könyvtár vezetője ismertette — a tárlókban elhelyezett korabeli adományozási levelek, jegyzőkönyvek, leltárkönyvek kapcsán vázolta a 450 éves intézmény történetét.
Ábrám Tibor, a Lévay József Gimnázium igazgatója az iskola és a könyvtár közös gyökereiről, a miskolci reformátusság kezdeteiről emlékezett meg, majd Tóth Máté egykori gimnazistának a könyvtárról szóló dolgozatát adta át Borkuti László igazgatónak.
Október 19-22-ig nagy sikerrel zajlott az iskolai csoportok részére szervezett könyvtárlátogatási hét is. A tárlatvezetések alkalmával az érdeklődők megismerhették a könyvtár történetét, gyűjteményeit és a kiállítás anyagát.
Továbbra is várjuk iskolai csoportok jelentkezését — időpont egyeztetéséhez hívják a (46) 350-473-as telefonszámot, vagy írjanak emailt a levay@mclib.hu címre.
A kiállítás megtekinthető: 2010. december 30-ig, hétköznap 9-16 óráig.
Eddig nem érkezett hozzászólás