A városi könyvtár ötven évére visszaemlékező ünnepnap megkomponálása közben arra törekedtem, hogy maradandó élményt szerezzek a város irodalomszerető közönségének, és olyan íróvendége legyen Miskolcnak, aki ittlétével beragyogja e napot.

A magyar költők doayenjének – Juhász Ferencnek – nincsenek közismert miskolci kötődései, de Kabdebó Lóránt irodalomtörténésszel és Dobos Mariannal személyes kapcsolatot ápol, jóvoltukból néhány éve magam is részt vettem egy jóízű beszélgetésen Miskolctapolca egyik vendéglőjében amikor néhai Ördögh Szilveszter társaságában Miskolcon járt.

Megvallom, ifjú-felnőtt korom egy része Juhász Ferenc varázslatos költészetének megfejtésével telt, s ha imádatom mindaddig látensen bújkált bennem iránta, a személyes találkozás után tudatos hódolójává lettem. Ami megérintett, hogy közvetlen és érdeklődő volt, mint olvasóját, megtisztelt.

Juhász Ferenc, túl a nyolcvanadik évén nem szívesen mozdul már az otthonában rá-rá roskadó könyvei és rendszerezett kéziratai közül, melyet nem oly régen betörők szórtak szét érték után kutatva.
A családdal, – feleségével és Anna lányával – egyetértésben, ezeknek a rosszemlékű napoknak fátylaként is szerveztük, dédelgettük ezt a miskolci találkozást, ahol nem csak a városi könyvtár, hanem a Miskolc város vendégeként is megtisztelhettük.
Káli Sándor polgármester úr meghatott szavakkal köszöntötte a tiszteletére rendezett fogadáson, ahol a város irodalmi közéletének jeles szereplői, kortársai is jelen voltak.

A Juhász Ferenc költő szerzői estjét a nyolcvanadik születésnapjára megjelent Pacsirta a szívben című verses kötete és az Évszakok című hangoskönyvének megjelenésére hangszereltük Antall Istvánnal a Magyar Rádió Irodalmi Újságjának szerkesztőjével, akik a Városháza dísztermében telt ház előtt beszélgetett a Mesterrel.

Mielőtt a költő személyes vallomástételére sor került volna, dr. Kabdebó Lóránt professzor, ajánlotta a jelenlévő érdeklődők figyelmébe az est ünnepelt költőjét:
“A magyar lírában a kommunizmus rettenetét legmélyebben Juhász Ferenc értette meg. Indulásakor a rendszer boldogan karolta fel, szívesen támogatták a fiatal vidéki költőt, ő maga pedig hitt az eszmében, a nagy szavakban. Ám nem hallgatott, amikor a jelszavakat felhasználták és elárulták. Kikelt az igazságtalanság ellen, a Tékozló ország elemi erővel tört be a köztudatba. Mások ezért börtönbe kerültek volna, neki elnézték, dédelgetett kedvenc volt, talán nem is hitték el, hogy ilyet le mert írni. Juhász visszamenőleg is makulátlanná tette magát a Templom Bulgáriában című verssel. Az illúziók vesztét a kozmoszban sirató költő, aki mint minden született lírikus magát a teremtéssel egyenrangúnak érzi, meggyőződése, hogy egyedül ő szenved, közszereplőként zokog. Ezzel az attitűddel lehet csak valaki igazán nagy költő” – mondta, felidézve Spiró György Juhász Ferenc költészetéről elmondott méltatását is.

Antall István alaposan felkészült az estre, így kettőjük derűje hatotta át a díszterem falait. Életrajzi epizódokat ugyanúgy felidéztek, mint úti élményeket, vagy életében szerzett pillanatnyi benyomásokat pályatársakról, barátokról. Szóltak a testi szenvedés mindennapi kínjairól, a “juhászi” léttudatról: a Halált szülő Élet, az Isten és a Túlvilág képzetének kiterjesztéséről, a közeljövőben megjelenő verseskötetről.
A majd benne fellelhető verseket a Mester maga mondta el. Termékeny költészetének egyes verseinek hiteles tolmácsolására az est szerkesztése során Kulcsár Imre színművészt kértem fel.

A közel másfél órás találkozó végén tisztelői dedikáltatták régi-új könyveit, pohár borral a kezében, koccintás közben mindenkihez volt kedves gesztusa.

Miskolci tartózkodásának utolsó aktusaként az avasi pincesorra látogattunk, hogy a Sárközi György pincéjében néhány “éltető barát”, és a polgármester jelenlétében hálánkat fejezzük ki megtisztelő jelenlétéért.

(bl)