Egy olyan sorozatot kívánunk útjára bocsátani, amely három szerkezeti egységből áll:

• az első részben (I.) a hónaphoz kapcsolódó nevezetes névnapokat és a jeles nevet viselő szentek, ismert személyek legendáit vesszük sorra;
• a második egységben (II.) az adott hónaphoz kapcsolódó legismertebb néprajzi szokásokat ismertetjük;
• a harmadik részben (III.) pedig egy, a hónaphoz kapcsolódó Fekete István novellát bocsátunk közre részben vagy egészben.

Kellemes olvasást kívánunk!

I. rész

Február 2., Gyertyaszentelő Boldogasszony napja

Mária tisztulásának napja, görögül és a görög liturgiában Hypapanté, vagyis találkozás. Amikor Isten fia először találkozik a papsággal, és amikor “a világ világosságát”, Jézust (az idős jelenlévő Simeon nevezte így Jézust) a mózesi törvények szerint 40 nappal születése után Mária bemutatja a templomban.

A szentelt gyertya Jézus egyik legrégebbi jelképe. Későbbi időkben a szentelt gyertyát az újszülött gyermekek mellett tartották, hogy elűzzék a rontást és a rontó szellemeket, hogy azok el ne cseréljék az újszülött gyermeket.

Ha ezen a napon jó idő van, akkor későn tavaszodik. Gyertyaszentelő napján “inkább a farkas ordítson be az ablakon, minthogy kisüssön a nap.”

Február 3., Balázs napja

A középkorban nagy tiszteletnek örvendő Balázs püspökről megemlékezik az Érdy- és a Debreczeni kódex is. Szent Balázs, az örményországi Sebasta város vértanú-püspöke volt. Mivel a legenda szerint egy olyan gyermeknek mentette meg az életét, akinek halszálka akadt meg a torkán, ezért a torokfájás elleni közbenjáró szentként is tisztelik.

Balázs-áldás:

Ó, szent Balázs légy mellettünk,
óvj meg minket bajtól
Torokfájás más nyavalya, tőlünk elmaradjon.

Február 4., Veronika napja

Legendás jeruzsálemi asszonyalak, aki a keresztúton szenvedő Jézusnak kendőjét nyújtotta, hogy verítékét letörölje vele. A legenda szerint az Üdvözítő tövissel koronázott képmásának lenyomata a kendőn maradt.

A Veronika–kép, amely a Szent Péter bazilikában található, állítólag már 705-ben odakerült. 1011-ben oltárt emeltek tiszteletére és ott őrzik az ereklyét.

Február 14., Bálint napja

Szent Bálint püspök a 14. században a jegyesek és fiatal házasok védőszentje volt. Hite miatt II. Claudius császár végeztette ki. A legenda szerint hitének erejével visszaadta börtönőre vak lányának látását. Halála előtt búcsúüzenetet küldött a lánynak, amelyet úgy írt alá: “a te Bálintod”.

Ezzel magyarázzák a Bálint-napi üzenetküldés eredetét. A legenda szerint a fiatal házasokat megeskette egymással és megajándékozta kertjének virágaival.

Angolszász területen Valentin-nap népszerűsége valószínűleg Chaucer költő “Madarak parlamentje” című költeményére vezethető vissza, amely a II. Richard király udvarában megtartott Valentin-napi ünnepségre készült.

A magyar népi hagyomány szerint ha Bálint napon hideg és száraz az idő, akkor jó termés várható. Bálint napon választanak párt a verebek, és ekkor jönnek vissza a vadgalambok is.

Február 19., Zsuzsanna napja

Az Ószövetségben olvashatjuk a jámbor asszony, Zsuzsanna történetét, aki kertjében fürdik, és akit két vénember megles és megzsarol, illetve házasságtöréssel vádol.

Az Ószövetségi törvények értelmében a házasságtörő asszony büntetése megkövezés. Egy fiatalember, Dániel viszont bebizonyítja a vének hazugságát — így fény derül az igazságra, és a véneket ítélik halálra.

Zsuzsannát a gyümölcsfák védelmezőjeként is tisztelik, így almával ábrázolják. Ezen a napon várták a pacsirta megszólalását is, amely a tavasz közeledtét jelezte. De ha a pacsirta ezen a napon alacsonyan repült, akkor messze még a tavasz. Ha pedig nem szólalt meg, akkor “befagyott a szája”.

II. rész

Balázsolás, Balázsjárás

Az egyik legismertebb február hónaphoz kapcsolódó régi magyar népszokás.

Február 3-án a gyerekeknek ismét alkalmuk van arra, hogy a falut járják és tréfás, játékos köszöntő versikéikkel betérjenek a házakhoz némi kis ajándékért. Járták a falut, azzal az indokkal, hogy iskolásnak verbuváljanak kisdiákokat. De a falujárás valódi célja az volt, hogy tanítójuknak gyűjtsenek adományokat. A Balázs-járás, a március 12-i Gergely-járáshoz hasonlóan a soványpénzű néptanítók jövedelmének kiegészítését jelentette. A néprajzi kutatás a hagyományt szláv eredetűnek tartja.

A Balázs-nap szerte az országban az egészség- és természetvarázslás, a gonosz- és madárűzés napja. Az időjárással kapcsolatban az a hiedelem alakult ki Bácskában, hogy “ha esik, nyár elején elveri a jég a termést”. De azért sem szerencsés ezen a napon az eső, mert akkor kifagy a vetés.

Egy Balázs-járó versike:

“Gazda gyorsan kelj föl mostan,
hozz minékünk jó bort,
valamid van a házadnál
mindenedet csak hozd!
Nézd a nyársunk üres, a hasunk is éhes,
Ha sajnálod szalonnádat, légy magad is éhes!”

Egy másik tréfás mondóka:

“Szalonnát, szalonnát!
Ha nem adnak szalonnát,
kifúrjuk a gerendát!”

Farsang

Vízkereszttől (január 6.) Hamvazószerdáig tart.

A farsang évszázadok óta a télvégi mulatságok ideje volt. Ez volt az utolsó alkalom a mulatásra, hiszen utána következett a húsvétig tartó “nagyböjt” ideje. A farsang jellegzetessége, hogy a keresztény liturgiában nem kapcsolódik hozzá semmilyen vallási ünnep. A néphagyománya viszont rendkívül gazdag ú.n. “mozgó ünnep”, húsvét függvényében.

A farsang csúcspontja a karnevál, magyar nevén a farsang farka. A “farsang farka” farsang utolsó három napja. A világ legismertebb karneváljai a riói és a velencei karneválok. Magyarországon a mohácsi Busó-járás, amely a világörökség része lett.

Vízkeresztet követő első hétfőnek „regélő hétfő” a hajdani neve. A farsang a párválasztás időszaka is.

A vízkeresztet követő vasárnapok a menyegzős vasárnapok, (vő-vasárnap, menyegzős-vasárnap), amikor az egyház nem tiltotta az esküvőket. A három napos vigadalmak általában szerdán vagy hétfőn kezdődtek. A farsang, a báli szezon és a táncmulatság lényege az eljegyzés és a házasságkötés volt. Farsangkor szomorú csak a pártában maradt leány volt, akit a legények kicsúfoltak.

“Húshagyó, Húshagyó,
itt maradt az eladó.”

A farsang mindig zajkeltéssel, kolomprázással, ostorpattogtatással kezdődik. Ez valójában a farsang kihirdetésének rituáléja. Farsang időszakának csúcspontja a nagyböjt előtti kedd, a Húshagyó kedd. Egyes vidékeken ekkor szalmabábut vagy fakoporsót égettek. Jelképesen ezzel zárták le a farsang időszakát. Más tájakon, Cibere vajda és Konc király párviadala volt. Természetesen Cibere vajda került ki győztesen, vagyis a cibere leves és más böjti ételek.

A Húshagyó keddet követő csütörtök, a magyar hagyományban a Torkos Csütörtök, amelynek hagyománya és rituáléja egyre jobban terjed mai rohanó városi életünkben is.

III. rész

Fekete István (1900-1970)

1900-ban született Göllén. Édesapja, Fekete Árpád, tanító, gazdálkodó, iskolamester. Iskolái első négy évét szülőfalujában végezte, majd Kaposváron kezdte az ötödik évet. 1917-ben bevonult katonának. 1924-ben végezte el a Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémiát.

Már nagyon korán, három éves korában kapcsolatba került a vadászattal és a vadász-élményekkel. Később vadásztársai lesznek, atyai jó barátai: Kittenberger Kálmán, a nagy “Afrika-vadász” és író, Csathó Kálmán író-főrendező, gróf Wass Albert író-földbirtokos, gróf Széchenyi Zsigmond “Afrika-vadász” és író. Eljár vadászni Erdélybe, a Bükkbe, a Börzsönybe. És csodálatosan hangulatos írások születnek ezekből az élményekből!

Gazdasági tanulmányait befejezve Bakócára került, gróf Majláth György birtokára, segédtisztnek. Itt ismerkedett meg Piller Edit “doktorkisasszonnyal”, akivel 1929-ben kötöttek házasságot. Ajkán kapott vezető gazdatiszti állást, és gyermekei már itt születtek. Lánya, Edit 1930-ban, fia, István pedig 1932-ben. Leánya a Sacre Coeur-rend General prefectinje, iskolaigazgató, tanügyi tanácsos. Ausztriában él. Fia, ifj. Fekete István jelenleg Chicagóban él. 1956-ban hagyta el az országot, a forradalomban vállalt szerepe miatt. Több könyve is megjelent már magyarul.

Fekete István egyik legnépszerűbb írónk. 1936-ban írta meg “A koppányi aga testamentuma” című regényét és 1939-ben “Zsellérek” című művét. 1939 és 1944 között a “Zsellérek” hét kiadást ért meg. Csonkítatlan formában 1994-ben jelenhetett meg ismét.

1940-ben beválasztották a Kisfaludy Társaságba, a legnagyobb írók, költők közé. 1946-ban tiltó listára került, és az Ávó is kegyetlenül bántalmazta. Állandó állást nem kapott, és könyvei nem jelenhettek meg. Csak az Új ember és a Vigília fogadták el írásait.

Egész életében nyíltan vállalta hitét és világnézetét.

1960-ban József Attila-díjat kapott a “Tüskevár” című regényéért. Erős dohányos volt, és 1970-ben, második infarktusa következtében Budapesten halt meg. Felesége kezdeményezésére 2004-ben újratemették Göllén. Mint fia idézte: “egyedül Göllén érezte jól magát”.

Fekete István írót az irodalmi élet nem kezelte nagyságának megfelelően. Könyveit ugyan kiadták és az olvasók nagyon szerették, de még a lexikonok is csak hiányos adatokat közöltek róla. Az olvasók is leggyakrabban mint ifjúsági íróra gondolnak rá, esetleg mint vadászkalandok írójára. Nos, az én meglátásom szerint mindkét vélemény csak részben igaz. Fekete István nagyon sok felnőtteknek szóló regényt, novellát és kisregényt is írt. Mivel nekem egyik kedves szerzőm, régen dédelgetett álmom volt egy kis sorozat útjára bocsátása, hogy más is megismerje Fekete István csodálatos “felnőtt” írásait. Ha fáradt vagyok, vagy ideges, akkor egyszerűen csak leveszek egy kötetet a polcról, és néhány sor után már helyrebillen a világ. Számomra nincs még egy olyan író, aki ilyen emberséggel és hittel tudna szólni emberről, Istenről, háborúról és békéről, állatról és növényről, bajról és bánatról, de örömről és szeretetről is.

A mindennapok rohanásában álljanak meg egy pillanatra, és nyissák ki szívüket! Engedjék közel lelkükhöz Fekete István hitét és emberségét! Kérem, olvassák Fekete István műveit! Higgyék el, nagy örömük telik majd írásaiban.

A sorozathoz a Lazi kiadó 2005-ben megjelent, “Öreg utakon” című kötetének novelláit használtam fel.

Fekete István: Február (részlet)

Éjjel esett a hó. Az ablakrések zümmögtek, a kéményben elátkozott lelkek jajgattak, és a függöny meglebbent néha, mintha valaki be akart volna nézni a szobába, hol csak a szívem dobogott és az óra tiktakolt éjszakai hangossággal.
Nyitott szemmel feküdtem az ágyon. Kezeimet összefontam, mint az öregek, azzal az ősrégi mozdulattal, mellyel imádkozni tanul az ember, és lestem az időt, melyet az óra és a szívem a sötétségbe szórva elvettek tőlem.
A szoba feketeségében árnyak kavarogtak, mint a füst, és ha megmozdultam, besurrantak a kályhába, melyet nem láttam, de éreztem, hogy nagy száját nyitva tartja, és hideg hamuja alá bújnak a ködből lett szellemek.
Aztán elaludtam.
Amikor felébredtem, már reggel járt a kertben…
Egyébként csütörtök volt. Szabad, kalandkereső csütörtök, amikor nem kellett iskolába menni.
Az öltözködés percek alatt megtörtént, utána pedig kiforgattam zsebeimet, hogy megvan-e minden. Minden alatt: bicska, ceruza, madzag, parafa, dugó, órakerék és sok lószőr értendő. Főleg lószőr! – amit féltő gondossággal simítottam ki, hogy ne kuszálódjon, és a sodrásnál baj ne legyen vele. A lószőrt különben nem kaptuk ingyen. A lószőr azelőtt Csillag lovunk tulajdona volt, és nyáron a legyeket hajtotta vele. Most azonban tél van, légy nincs, minek a Csillag farkában az a sok lószőr? Ezt Péter mondta, tehenesünk fia, aki ritka nagy lókötő volt, a akiben – éppen ezért – tanítómesteremet tisztelhettem.
Csillag azonban más véleményen volt a farkát illetőleg, mert amikor Péter a huszadik szálat szakította ki, úgy felrúgta, hogy Péter még engem is feldöntött, ki egyelőre mint néző vettem részt a lószőrszerzésben…
Mikor feltápászkodtunk, és Péter korát meghazudtoló tökéletességgel kikáromkodta magát, kezdetét vette a lószőr sodrása, ami nem is olyan egyszerű munka. A kemény szálak sehogy sem akarnak sodródni, és visszaugranak, mint a rugó. Azt a pár lószőrt mégis hamar megfontuk, viszont Csillag minden további közeledésre nyugodtan felemelte a lábát, mutatván, hogy rúgási kedve egy cseppet sem csökkent. A lószőr az övé, és ingyen nem adja…
Egye meg a fene ezt a dögöt – mérgelődött Péter. – Majd holnap szerzek a tejcsarnoknál – és ezzel el is felejtettük Csillagot, bár nem volt szép tőle ez a szűkkeblűség.

-

Csillag azonban nem felejtett, és este, amikor Péter apja gyanútlanul közeledett hozzá, úgy felrúgta, hogy az öreg Pétert a fal fogta meg, mert neki senki nem állott az útjában.
Másnap reggel pedig Péter megszerezte a kellő farokszőrmennyiséget a tejcsarnoknál, ahol felügyelet nélkül álltak a lovak. Délben már enyém volt ez a kincs, három szivar árán, Három szivar, mi az? Hát észre lehet venni három szivar hiányát egy rendes szivarosdobozban…?
A lószőrt aztán rejtegettem, és közben feldolgoztam, immár kellő szakértelemmel…
Kis csizmáim nyakig szaladtak a laza hóban, amikor kertünk alól elindultam a mezők felé, melyek álmosak és
puhák voltak, mint a nászágy hajnaltájon…
A foglyok. Robajló repülésű, elérhetetlen madarak. Ó, hogy vágytam utánuk! De ma aztán vége az elérhetetlenségnek. Annyit fogok belőlük, amennyit akarok, mert hónom alatt van a kincsek kincse, a – Tőr! Erre kellett a lószőr…
Siettem, amennyire lehetett. Szemem ösztönösen kutatta a határt, és éreztem: rosszban járok.
Nono – biztatott az ördög – , hiszen ez a ti vadászterületetek…

-

De ilyenkor nem szabad a foglyokat bántani – hadonászott bennem a lelkiismeret.

-

- Puskával! – mondta az ördög. – De tőrrel…

-

A tőrt úgy állítottam fel, mintha az iskolában ez lett volna a fő tárgy, és én színjeles tanuló, ami a valóságban nem állta meg a helyét.

-

…elbújtam a kukoricaszár-rakásban… lestem a foglyokat… Boldog voltam…

-

…de a hurok még egynek sem akadt a lábába…
Nem baj. Majd beleakad!
Az első foglyot mindenesetre Ilona kapja!…
A dicsőségtől könnybe lábadt a szemem, mert egy ott vergődött a tőrben, aztán pedig ijedten himbálódzott meg velem a havas világ, mert a bokrok mellett kutyával, puskával megjelent az – Édesapám…
Nóra pedig, …az öreg hűséges Nóra szép lassan szimatolva elindult a nyomomon.
Még a farkát is csóválta hozzá. Megérezte az ismerős szagot, s úgy jött búvóhelyem felé, mint a végzet…
Apám gyanakodva nézte a kutya viháncolását, és elindult a szárrakás felé.
Édesapám ledobta a tőrt, lefektette a puskáját, és elővette a kését. Úristen! Mi lesz ebből?!
Levágott egy hajlós vesszőt, és azt mondta:
- Gyere ide!

-

Az öreg Nóra csak akkor vette észre, hogy valami baj van. … Én nyöszörögtem, Nóra pedig égnek emelt fejjel vonított. Hazafelé állandóan mellettem jött, nyalta a kezem, és rá sem nézett apámra.
Nem is tőröztem én azóta se, de nem is lett Kovács Ilona a feleségem.

Felhasznált irodalom

• Bihari Anna – Pócs Éva: Képes magyar néprajt. Corvina. 1985.
• Katona Lajos: Folklór kalendárium. Gondolat. 1982.
• Molnár V. József: Kalendárium. Örökség Könyvműhely. 1998.
• Kis magyar néprajz a Rádióban. RTV – Minerva. 1978.
• Fekete István: Öreg utakon. Lazi. 2005.
• ifj. Fekete István: Fekete Istvánra emlékezve…

2012. Böjtelő havában összeállította: Tircsné dr Propper Valéria