A rendezvény időpontja: 2010. november 20., 10:00
A programot megnyíltja:
Kovács Péter polgármester, országgyűlési képviselő és O’sváth István festőművész, előadóművész, a Kör titkára — köszöntőt mond vitéz Chev Török Ádám nagyperjel
A rendezvény fővédnöke:
A Történelmi Szent Lázár Katonai és Ispotályos Lovagrend nagyperjele, Ex. Chev. vitéz Török Ádám, Chev. Vitéz Bognár László kancellár, a Lovagtestület és nemzetközi Tagsága.
Díszvendégek: Dr. Janotka Mária főorvos, a Kör díszelnöke, Dr. Fazekas Sándor miniszter, Nick Ferenc elnök, a Magyar Kultúra Lovagrend lovagja, Temesi Endre Miklós, Kiss László György költők Eszes Mária,Pécsről,
A rendezvényen közreműködnek:
Lovag Keres Emil Kossuth-díjas, kiváló művész, költő, Juhász Adrien színművész, Bodnár Marika népdalénekes, Dragony Tímea zeneszerző, Balázsi Judit előadóművész, Bornemisza Attila költő, elnök, Szent Lázár lovag, Dáma Dévai Nagy Kamilla, Liszt-díjas énekművész. Bacsa Ferenc ének és gitárművész, a Szent Lázár Lovagrend posztulánsa (jelöltje), Dáma Semes – Bogya Eszter Szent Lázár Lovag, gitárművész, Hajdrik-Pató Selam és Hajdrik-Pató József írók, Tokaji Márton költő, elnökségi tag, Tárkányi Imre író, költő, a Magyar Kultúra Lovagja. Petruska András énekművész, a Cserhát Művész Kör Páskándi Színpada, Györgyi Béla költő, előadóművész, Enyedi Béla daltulajdonos, O’sváth István titkár, Zágonyi Evelyn szavaló, Zágonyi Adrien, Klimó Judit dalénekes, a Kör tagjai verseikkel. Kecskés Borbála előadóművész, Dáma Erdős Anna, Mukli Ágnes költő, Dócs György író, Csepi Mária fuvolán, Győr Ménfőcsanaki Dalkör, valamint a Művészkör tagjai
Amint látható, számtalan féle program és kikapcsolódási lehetőség várja azt, aki ellátogat az Erzsébetligeti Színházba (1165 Budapest, Hunyadvár u. 43/c — térkép).
A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt!

2010. november 25.
Egy fesztivál margójára
Megint nagyon sokan voltunk november 20-án, az Erzsébetligeti színházban. Kétszáz főt számoltunk, alig fértünk el a „Cifra” teremben. Morajló várakozás. A másik teremben hemzsegtek a képek, szebbnél-szebb vásznak tárulkoztak ki, virágok, portrék, jelenetek. Gyönyörű volt a kiállítás. Tíz órakor megcsendült lelkünkben a jelző gong és megkezdődött a hosszú, maratoni fesztivál. Ihász-Kovács Éva. Krisztus kereszt c. verssel, Lovag Bornemisza Attila: Áprily Lajos versével nyitotta meg a fesztivált. Balázsi Judit előadóművész pedig elmondta a köszöntőjét. „Negyven éves” a Cserhát Művész Kör”? Töprengek el, – micsoda összefogás, milyen erő kell mindehhez? – Aztán hallom, – van! És a művészek sorakoznak. Fővédnök: Kovács Péter kerületünk polgármestere és az Erzsébetligeti színház igazgatója Szabó Csilla, a Történelmi Szent Lázár Katonai és Ispotályos Máltai Lovagrend nagyperjele és kommenda parancsnokai. Jelen időnkben Chev Bognár László kancellár köszönti a fesztivált a lovagtestület nevében. Köszöntések hangzanak el.
Elbúcsúztatják Dr. Losonci Miklós esztéta-professzort a kör „Örökös” tagját.(Nemrég hunyt el) Felállnak az „örök mezőkre eltávozottakért”. És jönnek a művészek: Oleg konferál. ( Lazarev Oleg Alekszandrovics költő, előadó) Juhász Adrien színművész okos, szép versmondása, óriási sikert arat. J. Simon Aranka költőtől (Édesanyja), jelen sorok írójáról ( A kör elnöke) mond verseket. Bacsa Ferenc énekművész sarkallja vastapsra a közönséget, majd gyermekszámok következnek:Zágonyi Adrien Fekete István Bogáncs c. könyvéből mond részletet-sikeresen aztán nővére Evelyn szilofonon arat nagy sikert. És megérkezik Dáma Dévai Nagy Kamilla és énekel, gitározik és készülő könyvéből olvas fel. A siker elmaradhatatlan. Aztán megkapja a negyven éves évforduló tiszteletére a „Cserhát József Művészeti díj arany fokozatát”. Beszélgettünk vele, épp harminc éve jelent meg először az akkor még Budán működő Cserhát Művész Körben. Vastaps. A közönség megelégedett! Még egy szép ének Kamillától és folytatódik a műsor. Tárkányi Imre színdarabja sikeredett vastapsig, aki Balázsi Judit előadóművésszel, „Örökös taggal” játszotta el írását. Kecskés Borbála „Felhők könnye c. könyvbemutatója volt érdekes, mert a közönség csendben figyelt és tapsolt, mert Borbála utána két szép vers előadásával dobogtatta meg a szíveket. Aztán a végtelenség. Versek, zenék. Petneházy Kiss Bence fotózta le a közönséget és adott át egy gyönyörű virágcsokrot Ihász-Kovács Éva főtitkár részére. Bornemisza Attila köszöntötte a képzőművészeket, Enyedi Béla gitárzenéje mellett hangzott el: „Te fesd meg a legszebb képet” c. dala. A 25 festőművész meghatottan ment a helyére. Balázsi Judit mondott verset: Petneházy Kiss Bencétől, Just Krisztinától és elkezdődött a szünet, ahol kiosztották ez évre készült „Homokóra éneke” c. antológiát, amelyben 57 alkotó csodálhatta meg műveit. Majd a Délibáb magazin is kezébe került a tagságnak, amelyet Bornemisza Mária és Bornemisza Kata fáradhatatlan munkájának köszönhető.Szünetben sajnos bezárt a büfé. És ezzel sok embert keserített el, mert sokan szerettek volna kávézni, enni. Ez sajnos elrontotta a kedvet, de csak egy kis időre…Aztán újra Bodnár Marika népdalénekes énekelt, mutatkozott be. Csepi Marcsi fuvolázott két alkalommal szép dallamokat, nagy sikerrel, és Klímó Judit mondott verseiből, Semes – Bogya Eszter lovag gitározott és énekelt, majd kiosztották a GÁLA keretében a díjakat. 103 díj került kiosztásra. Az országos pályázatra még Felvidékről is pályáztak alkotók. A nagyon tartalmas ünnepet végül Petruska András gitárjátéka és dalai zárták. A Megasztáros fiatalember nagy tapsokat könyvelhetett el. Végül Bacsa Ferenc énekművész három olasz számmal zárta az ünnepélyt. Fél öt is elmúlt már és a terem alig ürült ki. Szép volt és felejthetetlen mondták többen. Több újságíró is jelen volt, remélve, hogy cikk is születik.
Minden jó, ha a vége jó. Búcsúzások, beszélgetések és délután kinyitott a büfé. A terem pedig kiürült. Köszönet mindenkinek.
Tisztelt ünneplŐk
Tisztelt Pályázók!
Hölgyeim és Uraim!
Ismét itt vagyunk és pályázunk! Az idén is nagyon sok pályázat érkezett több mint 150 db. Ebből 100 db-ot fogadott el a zsűri, a többi érvénytelen volt. És megint nagyon jók a pályázatok, csak leheletnyi különbség van a pályázók között. Ezért úgy határoztak, hogy mindenki kap valamilyen hivatalos díjat, amit kérünk, hogy neve mellett használjon, mert hivatalos és bejegyzett díj!
Köszöntöm a zsűrit: Kérem foglalja el helyét.
Lovag Ihász-Kovács Éva Quasimodo-díjas költő,
a Magyar Kultúra Lovagja, a zsűri elnöke
Bornemisza Attila költő, író, a kör elnöke, lovagparancsnok, a zsűri titkára
Petneházy Kiss Bence író, népművész, alelnök
Dr. Kesztyűs Ferenc művészettörténész, betegség miatt nincs jelen
O’sváth István festőművész országos titkár
Keres Emil Kossuth-díjas kiváló művészt távollétében betegsége miatt
Ifj. Galamb Péter zeneművész, zeneesztéta, operaénekes Bécsben szerepel
A Cserhát Művész Kör díjkiosztó gálája, díjazottak névsora
2010. 10.20.
Art-díjat adományozunk magas szintű alkotásaikért
1. Siess Zsuzsának
2. Dömök Eliznek
3. Domokos Kázmérnak
4. Váradi Gabriellának
5. Nagy János Istvánnak
6. Kalányos Józsefnek
7. Képíró Gyula Jenőnek
8. Koós Attilának
9. Cserős Máriának
Art – ezüst – díjban részesültek alkotásaikért
1. Farkasné Molnár Terézia
2. H. Csuta Terézia
3. Szabó Krisztián
4. Hiba Edit
5. Brilló Erzsébet
Art-díj arany fokozatát adományozzuk
1. Györke Seres Klára
2. Vörös Dóra
3. B. Vona Katalin
4. Fenyvesi András
5. Varga Nikolett
6. Sándor István
7. Varga Judit Tímeának
8. Maárné Kishonthy Ildikó
9. Györgyi Béla
10 .Kecskés Beatrix
11. Sarkadi Gyula
12. Bankó Róbert
13. Csizmár Boglárka
14. Zágonyi Mónika
15. Tóth Zsuzsanna Sára
16. Tobak László
17. Menyhárt Csaba
18. Nagy Dóra Ifjúsági Arany – Art – díj
19. V. Hegedűs Zsuzsanna
20. Tatár Rózsa
21. Éles Árpád I. II.
22. Baráth Marica Art-kiváló költő-díj
Cserhát Nívódíjat érdemeltek ki:
1, Finta Katalin
2. Rónyai Ágnes
3. Tóth Mária
4. Főző Mária
5. Cs. Németh Margit
6. S. Varga Gizella
7. Szabóné Horváth Anna
8. Haász Irén
Cserhát Nívódíj ezüst fokozatát érdemelték ki:
1. Svalm Rózsa I. II. fokozatát
2. Dócs György
3. Erdős Attila
Cserhát Nívódíj Arany fokozatát érdemelték ki:
1. Hajdrik Pató József*
2. Hajdrik Pató Selám*
3. Klímó Judit
4. Csuka Magdolna
5. T. Molnár Zsuzsanna
6. Medgyesiné Tóth Jolán
7. Lengyel Mária*
8. Bősze Éva
9. Frankó Anna
Aranydiplomát kapnak:
1. Nógrádi Katalin
2. Éliás Mária
3. Klaszán Erzsébet
4. Mukli Ágnes
5. V. Hegedüs Zsuzsa
6. J. Simon Aranka
7. Bognár Stefánia
8. Temesis Endre Miklós*
9. Hazafi Mária
10. Debreceni Szabó Irma
Aranyoklevélben részesülnek:
1. Somi Zsuzsanna
2. Szabó Kila Margit
3. Nagy Erzsébet
Aranyecset díjat kap:
1. Lovag ősi Kovács Imre
2. Vagyóczki Kata
3. N. László Gizella
4. Kásáné Tési Csilla
5. Just Krisztina
Népművészeti nagydíjat adományozunk:
1. Sáráné Blaskovics Judit *
2. Tóth Mária
Cserhát – Művészeti díjat adunk ki:
1. Győr-Ménfőcsanaki Kórusnak *tavaszra kapják
Cserhát Művészeti díj arany fokozatát kapja
1. Holló Ila
2. Dezső Ilona Anna
3. Bacsa Ferenc *
4. L. Dudás Margit
5. Ludmann Sándor
6 Koncz Eta
7. Eszes Mária
8. Kolozs József Sándor
9. Dáma Dévai Nagy Kamilla
Cserhát Művész Kör Platina-díját
1. Erdős Anna
2. Dr. Gujás Márta
3. Sándor Irén
4. V. Hedrik Judit
5. Kecskés Borbála
6. Tokaji Márton
7. L. Praszna Mária
Magyarságunkért-díjban részesül
1. Pagonyi Szabó János
2. Varga Gábor
Cserhát Aranykéz díjban részesül
1. Papp Judit
2. Kezcely Gabriella
Életmű díjban részesül
Dragony Tímea zeneszerző
Cserhát József Művészeti
Nagydíjban részesül
Dragony Timea zeneszerző
Simon M. Veronika festőművész
Széchenyi emlékdíj
Aranyoklevelét kapja
Elisabeth Schobert
Belső elismerés:
Balázsi Judit előadóművésznek
Életmű – díj
Sárközy V. Gergely
Sárközi Árpád
Art-arany oklevél
Juhász Zoltán Péter zeneművész
Összesen 103. fő
Köszönöm mindenki részvételét, és kívánok további szép eredményeket, sok-sok szeretettel az elkövetkezőkre, boldog ünnepeket és egy szebb újévet kívánok!
Üdvözlettel:
Lovag Bornemisza Attila
Elnök-főszerkesztő
Budapest, 2010. 10.20.
2010. december 4.
Gratulálok borsodi, kedves tagjainknak: Kecskés Borbála költőnek és Frankó Anna grafikus művésznek a szép díjakért.A Sátoraljaújhelyi Kecskés Beatrix költőnek! Büszke vagyok mindhármukra!
Tisztelettel.
Lovag Bornemisza Attila
2010. december 4.
Tiszta szívből gratulálok azoknak a tagjainknak, akik nyertesei voltak e szép országos pályázatnak:
J. Simon Aranka Miskolc, Kecskés Borbála, Frankó Anna Encs, Kecskés Beatrix Sátoraljaújhely.
Tiszta szívvel:
Még annyit, hogy Juhász Adrienn színművész gyönyörű, értő versmondása emelte a műsor színvonalát!
Lovag Ihász-Kovács Éva
2010. december 6.
Dáma Lovag Ihász-Kovács Éva
és Lovag Bornemisza Attila Úr!
Köszönöm szépen az Art-Arany díjhoz az elismerésüket.
Köszönettel:
Kecskés Beatrix Alicia
2010. december 19.
2010 legszebb verseskönyve
az év legcsodálatosabb verseivel.
Mindennap olvasom ,és ajánlom mindenkinek.Emeric